Van der Garde: szerintem elég jól megy a tanulás

Giedo van der Garde úgy érzi, elég jól veszi a Forma-1 rázós útját, és felhívta a figyelmet arra, milyen nehéz dolga van egy újoncnak a királykategóriában. A holland versenyző elégedett eddigi teljesítményével.

Van der Garde 28 évesen került be a Forma-1-be, előtte négy évet húzott le a GP2-ben. Jelenleg az utolsó előtti helyen áll a bajnokságban, legjobb eredménye a Mogyoródon elért 14. hely. A Caterham versenyzője így felelt arra a kérdésre, mit kellett megtanulnia az első félévben.

„Mindent. Ha a GP2-ből fellépsz az F1-be, az elég nagy lépés”- mondta az ESPNF1-nek.

Van der Garde hat szabadedzést teljesített tavaly, de a kevés tesztlehetőség miatt mindent élesben kell elsajátítani. „Nagyon sok a tennivalód; sok médiamunka, szponzori események, és mindig van valami nagy program az autó vezetése mellett. A csapat sokkal nagyobb, szóval mindenhez hozzá kell szoknod”- mondta a versenyző.

„A versenyek hosszabbak, sokkal több a szabadedzés, sokkal több megbeszélésen veszel részt, és az autó folyamatosan változik, mivel sok rajta az újdonság – dolgok, melyekhez hozzá kell szoknod. Nehéz dolga van egy újoncnak, mivel alig van tesztelés, és be kell ugranod. A rázós utat kell bejárnod, de ez az egyetlen lehetőséged – boldogulnod kell vele. Szerintem elég jól boldogulok”- jelentette ki.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING