Van der Garde: Latifi nem elég jó a Forma-1-be

A korábbi Forma-1-es pilótát nem győzte meg az idei év egyetlen újonca, és szerinte nem a tehetsége miatt került a sportba. A 24 éves kanadai Robert Kubicát váltotta, aki a DTM-ben fog versenyezni egy BMW-vel.

#29 Racing Team Nederland Dallara P217: Giedo van der Garde

Nikolaz Godet

Az F2 bajnoki címét 2019-ben Nyck de Vries nyerte, aki azóta a Mercedes gyári csapatának pilótája lett a Formula-E-ben, Latifi mögötte lett második, de közben folyamatosan tesztelt a Williams számára, így nem lett senki számára meglepetés, hogy ő lett a brit istálló versenyzője 2020-ban.

„Szerintem nem elég jó” – mondta Van der Garde a holland Formule 1 újságnak. „Nagyon nehéz dolga lesz Russellel szemben.”

Nicholas Latifi, Williams Racing

Nicholas Latifi, Williams Racing

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

„Russell nagy tehetség, megmutatta ezt az F3-ban és az F2-ben is. Latifi eljutott a Forma-1-ig, de természetesen rengeteg pénz áll mögötte. Vele biztosították a Williams túlélését. Mint pilótától, nem vagyok tőle elájulva.”

Azt azért nem mondhatjuk, hogy Van der Garde is olyan sok követ mozgatott volna meg az F1-ben. Mindössze egy évig, 2013-ban volt a mezőny tagja a Caterham pilótájaként, és legjobb eredménye a hungaroringi 14. helyezése lett.

Tesztpilóta két évig volt, 2012-ben a Caterham, 2014-ben a Sabuer alkalmazásában. 2008-ban a McLaren juniorprogramjának tagjaként megnyerte a Formula Renault 3.5 sorozatot, de a GP2-ben a legjobb eredménye a 2011-es világbajnoki 5. helyezése volt.

A Forma-1-el kapcsolatban utoljára a Sauber 2015-ös botránya miatt volt szereplő. A svájci csapat 2014-ben szerződést kötött a holland pilótával, a 2015-ös idénnyel, de azt semmibe véve végül Marcus Erricsonnal és Felipe Nasr-el indultak neki az évnek.

Még több F1 hír:

Van der Garde nem hagyta annyiban az ügyet, és bíróságra ment, akik megerősítették, hogy Van der Gardének joga lenne az egyik autót vezetni az Ausztrál Nagydíjon. Ezt a Sauber megtagadta biztonsági okokra hivatkozva, végül külön megegyezést kötött a holland pilótával, 16 millió dollár kárpótlást fizetve neki.

Van der Garde végül a hosszútáv versenyzésben találta meg a számításait, és 2016-ban az Európai Le Mans sorozat bajnoka lett, idén a WEC-ben az LMP2-es kategóriában volt a Fuji 6 órás verseny győztes holland csapat tagja.


Exkluzív videón a Forma-1 2020-as mezőnye, benne a nevekkel, számokkal, eredményekkel, és mindennel, ami fontos. Természetesen az autó is helyet kapott az összeállításban.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Glock sosem hasonlítaná össze Schumachert és Hamiltont
Következő cikk Ezekkel a változtatásokkal maradna a középmezőny élén a McLaren

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország