Van, aki nem hisz Vettel visszatérésében

Sok Forma-1-es pilóta tért vissza eredetileg bejelentett visszavonulását követően a sorozatba és sokak, köztük Lewis Hamilton szerint Sebastian Vettel is közéjük tartozik, de Martin Brundle szerint Abu-Dzabiban láttuk utoljára versenypályán a németet.

Van, aki nem hisz Vettel visszatérésében

Sebastian Vettel az év közepén jelentette be, hogy a 2022-es szezon végeztével elhagyja a Forma-1-et, így az Abu-Dzabi Nagydíj volt 299. és utolsó versenye 53 futamgyőzelmet és négy világbajnoki címet is hozó pályafutása során.

A 35 éves Vettel hat évvel fiatalabb az F1 jelenlegi matuzsáleménél, Fernando Alonsónál és a szezonzáró hétvégéjén többen is hangoztatták, hogy Alonsóhoz hasonlóan Vettel is visszatérhet, ahogy tette azt korábban több másik Forma-1-es világbajnok, például Michael Schumacher vagy Nigel Mansell is. A Sky szakértője, Martin Brundle azonban nincs köztük:

„Emlékszem egy elég érzelmes interjúra Fernando Alonsóval Abu Dzabiban 2018-ból, ahol azt mondta, hogy csak egyelőre búcsúzik és most is aláírt egy új kétéves szerződést, amivel legalább 2024-ig marad a sorozatban” – írja.

„De Seb megnyilatkozásai és tettei inkább mutatják számomra azt, hogy le akarja zárni a dolgot és nem akar visszatérni a rajtrácsra. Egy német nyelvű interjúban azt mondta, csalódott lenne, ha úgy érezné, vissza akar jönnie, mert az azt jelentené, hogy kudarcot vallott a következő projektjében.”

Vettel nem adott jeleket arról, hogy a Forma-1 után mit akar csinálni, de az utóbbi években feltűnően nagy érdeklődést mutatott a környezetvédelem és a sokszínűség iránt. A BBC egy vitaműsorának vendégeként fel is szólalt amiatt, hogy egyes országok túlságosan függenek a fosszilis üzemanyagoktól és álszentnek nevezte magát, amiért véleménye mellett a Forma-1-ben versenyez.

Az első Forma-1-es Miami Nagydíjra Vettel olyan pólóban érkezett, ami arra figyelmeztetett, a város 2060-ra víz alá kerülhet, ha nem oldjuk meg a klímaváltozást és az LMBTQ-közösség mellett is többször kiállt, elmondva, a Forma-1 készen áll az első nyíltan meleg versenyző szereplésére.


Az olasz sajtó szerint eldőlt Binotto sorsa.

 

megosztás
hozzászólás

Mi köze lehet Hülkenberg szerződtetésének Binotto távozásához?

Jövőre az Alpine is harcolhat a világbajnoki címért?