Van, aki kételkedik a visszatérő Alonsóban

Ralf Schumacher szerint kétséges, hogy Fernando Alonso tudja-e régi formáját hozni a Renault-nál, mondván, a Forma-1 jóval összetettebb lett, mióta távozott.

Van, aki kételkedik a visszatérő Alonsóban

Fernando Alonso visszatérése a Forma-1-be a rajongókat és a paddockot is megosztotta. A vita nem arról szól, hogy a spanyol tehetséges-e vagy sem, inkább arról, hogy 39 évesen ő-e az, akire a Renault-nak szüksége van. A Sky szakértője, Ralf Schumacher is a kétkedők közé tartozik:

„Nehéz őt megítélnem. Hatalmas tehetség, enélkül nem is lenne kétszeres világbajnok. De vajon megvan benne az, ami ahhoz kell, hogy egy ennyire új dologba belevágjon? Van-e olyan sokoldalú, hogy már kezdettől fogva hasznára lesz a csapatnak?”

Még több F1 hír:

„Már egy jó ideje nincs a Forma-1-ben, ami jóval összetettebb lett az eltelt idő alatt. Fel tud majd nőni a feladathoz? Szerintem nem, de majd meglátjuk.” – mondta a német expilóta, aki versenyzett is Alonso ellen annak idején.

A spanyol utolsó szezonja a Forma-1-ben a 2018-as volt, ahol a McLarennél szerepelt. Ezután kétéves szünetet tartott – de nem ült a babérjain, ugyanis ezalatt a WEC bajnoka lett és kétszer is megnyerte a le mans-i 24 órás versenyt a Toyotával.

Schumacher szerint más is a sikerei útjába állhat Alonsónak a Forma-1-ben: „Akármilyen csapatnál szerepelt, általában nem távozott onnan békésen. Talán a Renault kivételével, amikor még a menedzsere (Flavio Briatore) volt a főnök. Kíváncsian várom, hogyan szerepel.”

 

„Elvégre ezt az autót nem rá tervezték, nem rá szabták. Most belecsöppen egy fejlesztési folyamatba és abból kell kihoznia a legtöbbet, amije van. A 2021-es autója a Renault-nak pedig többé-kevésbé már kész is.”

Éppen emiatt gondolja azt is, hogy a Mercedesnek mindenképpen a jelenlegi párosánál kell maradnia, még ha a hétvégén látszott is, milyen tehetség George Russell: „Még George Russell sem tudná azt hozni egy szezonon keresztül, amit Hamilton. Lewis mindig tudja, hogy mit csinál, hogyan csinálja és nagyon szorosan együttműködik a csapattal.”

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

A tulajdonos magánrepülője nélkül nem jött volna össze a Racing Point kettős dobogója

Előző cikk

A tulajdonos magánrepülője nélkül nem jött volna össze a Racing Point kettős dobogója

Következő cikk

Elmondta a Ferrari, miért küldik a Haashoz egyik főtervezőjüket

Elmondta a Ferrari, miért küldik a Haashoz egyik főtervezőjüket
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso
Szerző Kolláth Benjámin