Valtteri Bottas: Úgy éreztem, mintha valaki kést szúrt volna a hátamba

Valtteri Bottas: Úgy éreztem, mintha valaki kést szúrt volna a hátamba

Az FIA fittnek nyilvánította Valtteri Bottast Malajziában, és a finn reméli, hogy nem lesz több problémája.

A Williams átállította az ülés és a pedálok pozícióját, hogy kevesebb nyomást helyezzen a finn versenyző hátára.

„Jól van, nincs fájdalom, szóval rendben van. Múlt hét végén már pár dolgot fájdalom nélkül is csinálgattam, és a hétvégén már edzeni is elkezdhettem, úsztam és kardióztam fájdalom nélkül. A felépülésem nagyon jól sikerült. Mindent megtettünk, amit meg lehet tenni ilyen rövid idő alatt, de szerencsére két hetünk volt, és már alig várom, hogy újra autóba ülhessek.”

Az okkal kapcsolatban a következőket mondta: „Van egy ötletünk, hogy mi okozhatta, szóval megváltoztattuk az ülés és a pedálok pozícióját, viszonylag nagy mértékben, így a hátam sokkal természetesebb pozícióban lesz az autóban, és kisebb lesz a nyomás a gerincemen. Úgy gondoljuk, hogy ez lehetett az ok.”

„Még sosem volt semmi probléma a hátam alsó részével, és nyilvánvalóan ez egy kis időbe telik mire helyrejön. Semmilyen előjel nem volt, hirtelen elkezdett fájni, eddig sosem éreztem ilyet. A 13-as kanyarban nagyot fékeztem, ez volt a Q2 utolsó mért köre. Úgy éreztem mintha valaki kést szúrt volna a hátamba, majd a fájdalom éjfélig nem is múlt el. Az éjszaka folyamán szerencsére enyhült, és reggelre készen kellett volna állnom a versenyzésre.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Ez nem viccel...

Posted by auto-live.hu on 2015. március 26.

Bottas azt mondta, hogy Ő pályára akart gurulni Melbourne-ben, de el kellett fogadnia az FIA döntését.

„Átmentem a teszteken, de minden anyagot megkaptak a kórháztól, az MRI-t, és a többit, és talán úgy gondolták, hogy így jobb lesz hosszútávon. Igazuk lehet, de nagyon kiábrándító, hogy nem tudtam versenyezni, és persze tiszteletben tartom az FIA döntését. Most azt mondják készen állok, és ez jó érzés.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Valtteri Bottas
Cikk típusa BRÉKING