Változni fog pár alapvető dolog a Ferrarin, és Vettel szerint ezt észre is fogjuk venni

megosztás
hozzászólás
Változni fog pár alapvető dolog a Ferrarin, és Vettel szerint ezt észre is fogjuk venni
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2016. jan. 29. 10:47

Sebastian Vettel megerősítette azokat a feltételezéseket, miszerint valóban lesznek jelentős változások az idei Ferrarin a tavalyihoz képest, és ezeket észre is fogjuk venni. A 28 éves versenyző bizakodó, mert úgy érzi, jó úton haladnak, és végig érintett volt a kocsi fejlesztésében, ellentétben az SF15-T-vel.

A tavalyi fejlődés pozitív fényben tűnteti fel a Ferrari szezonját, de a számok nem hazudnak, továbbra is fontos tizedek választották el őket a Mercedestől. Egy körön lehetetlen helyzetben voltak, de futamon háromszor is legyőzték őket, igaz, ehhez több tényező együttállása is kellett. Vettel a harmadik helyen végzett összetettben, emelni kell a tétet.

„A címnek kell jelentenie a célt, ennek ellenére nem szabad elfelejteni, hogy egy csapat 2015-ből még mindig előttünk van”- utalt Vettel a Mercedesre az Auto Bild Motorsport legfrissebb számában.

Az idei autó a 667-es kódjelet kapta a fejlesztésekre, és elég nagy változásokat vizionálnak a szakértők: rövid orr, kecsesebb hátsó rész, teljesen más első felfüggesztés. A motort is átdolgozzák, módosul az égéstér, máshogy rendezik el a hibrid komponenseket. A német versenyző annyit hintett el, hogy lesznek újdonságok. „Ami az alapokat illeti, meg fog változni pár dolog, és ezeket relatív könnyen észre lehet majd venni”- erősítette meg Vettel.

Ez lesz az első olyan Ferrari, amit az alapoktól fogva rászabnak, és az is fontos tényező, hogy James Allison is a kezdetektől érintett benne. „Tavaly egész évben részt vettem az autó fejlesztésében. Szerintem jó úton járunk”- foglalta össze röviden.

Következő Forma-1 cikk
Nagyon komoly munkálatok zajlanak a Toro Rossónál: közel 500 ember van rajta az ügyön!

Előző cikk

Nagyon komoly munkálatok zajlanak a Toro Rossónál: közel 500 ember van rajta az ügyön!

Következő cikk

Vettel pár napon belül ismét a Ferrarival tesztelhet Fioranóban

Vettel pár napon belül ismét a Ferrarival tesztelhet Fioranóban

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Sebastian Vettel Vásárlás
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING