Változni fog a Mexikói Nagydíj második edzésének lebonyolítása

A Pirellit irányító Mario Isola felfedte, hogy a Mexikói Nagydíj második gyakorlásán tesztelni fogják majd a puhább 2025-ös keverékeket, ami egyben azt is jelenti, hogy az edzés hossza a megszokott 60 perc helyett 90 perc lesz.

A Scuderia Ferrari mechanic works on Pirelli tyres

A Scuderia Ferrari mechanic works on Pirelli tyres

Fotót készítette: Lionel Ng / Motorsport Images

A Forma–1 hivatalos gumibeszállítója természetesen már javában dolgozik a jövő évi abroncsokon, amelyek alapvetően nem fognak sokat változni, hiszen az autók is gyakorlatilag ugyanolyanok maradnak.

Ettől függetlenül persze lesznek kisebb módosítások a keverékek terén, amit természetesen le kell tesztelni, mielőtt véglegesítenék a 2025-ös felhozatalt. Ennek apropóján pedig Mexikóban egyfajta gumitesztet fognak tartani minden istálló részvételével.

„Az új specifikációkat szeptember 1-jén homologizáltuk. Mugellóban lesz majd egy teszt a keményebb keverékeknek, majd pedig jön a mexikói teszt, ahol a puhább gumikat próbáljuk ki az összes istálló részvételével, akiknek megadott program szerint kell majd menniük” – magyarázta Isola.

Mindez tehát hatással lesz az edzés lebonyolítására és menetére, de a Pirellinek éles körülmények között is le kell tesztelnie a keverékeket, mielőtt azok felkerülnének a valódi 2025-ös autókra. Isola emellett azonban a 2026-os gumikról is beszélt, melyeket először az Aston Martin próbálhatott ki nemrég Barcelonában egy öszvérautó segítségével.

„A legfontosabb az volt, hogy megértsük az autó mechanikai és aerodinamikai egyensúlyát. Állandóan használtuk a DRS-t, hogy kompenzáljuk az első és hátsó leszorítóerőt, miközben néhány beállítást is módosítottunk az autón. Az új méret jól működik, és nem szembesültünk semmilyen problémával, amely rosszul érintette volna a programot.”

„Elégedettek vagyunk tehát az első teszttel és készen állunk a következő kettőre. Az végéig még jön a McLaren, majd pedig az Alpine egy esős teszttel. Emellett a 2025-ös terveket is véglegesítjük a csapatokkal, akik felajánlották, hogy építenek öszvérautót. Örömünkre szolgál, hogy mindenkivel gyakorolhatunk” – zárta a témát Isola.

Ha már tesztekről esett szó, a NASCAR bajnoka nagyon szívesen megmutatná magát egy F1-es autó volánja mögött is.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Gasly szívesen csatlakozna Verstappen és Norris harcához
Következő cikk Colapinto érkezése utat nyithat az Argentin Nagydíj visszatérése előtt?

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország