Változás: Hamilton mégsem kap két büntetőpontot, a Mercedes viszont fizethet

A Forma–1 versenybírái úgy döntöttek, hogy végül mégsem adnak Lewis Hamiltonnak két büntetőpontot a verseny előtti rossz helyen elvégzett rajtgyakorlatai miatt, és ehelyett a Mercedes kapott pénzbüntetést.

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

A Mercedes pilótáját összesen két öt másodperces büntetéssel sújtották a versenyen, mivel két különálló szabálysértést is elkövetett a vasárnapi szocsi futam előtt. A büntetés letöltése miatt Hamilton végül csak a harmadik helyen ért célba, miközben csapattársa, Valtteri Bottas nyerni tudott.

A britet először még két büntetőponttal is „megjutalmazta” az FIA, aminek következtében már 10 pontja lett volna, és 12-nél egyversenyes eltiltás járt volna neki. A stewardok azonban most megváltoztatták eredeti döntésüket, és visszavették a kiosztott büntetőpontokat.

Még több F1 hír:

Helyette inkább azt látták jónak, ha a Mercedes kap egy 25 ezer eurós pénzbüntetést. „A Stewardok információt kaptak az istállótól, hogy ők utasították arra a 44-es számú autó vezetőjét, hogy végezze el a próbarajtokat a nem megfelelő helyen” – állt a rövid közleményben.

„Ezt megerősítették a versenybírák, miután meghallgatták a csapat és a versenyző közötti rádiózást. Ezen információk alapján a bírák végül eltörlik a kiszabott büntetőpontokat, és helyette a csapatot (Mercedes-AMG Petronas F1 Team) büntetik 25 ezer euróra.”

Hamiltont a versenymérnöke, Peter Bonnington kérte meg arra, hogy végezze el a rajtgyakorlatokat azokon a helyeken, melyekről kiderült, hogy szembementek a versenyigazgató, Michael Masi instrukcióival.

Hamilton „nevetségesnek” hívta a büntetést, és a futam után elmondta, hogy szerinte csak „meg akarják őt állítani”, míg a Mercedes főnöke, Toto Wolff kissé elrugaszkodottnak nevezte a szankciót.

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11, Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11, Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11

Fotó készítője: Zak Mauger / Motorsport Images

A büntetés visszavonásával Hamilton visszakerült nyolc pontra a 12 hónapos periódus alatt. A következő pontok a novemberi Török Nagydíjon évülnek majd el a szuperlicencéről. Amikor Wolffot megkérdezte az Autosport/Motorsport.com a hiba kapcsán, ő elmagyarázta, hogy a Mercedes nem értette, hogy a stewardok miként jutottak el a büntetésig.

„Az volt az ítélet, hogy nem volt a jó helyen. A versenyigazgatói jegyzetekben nem tesznek említést arról, hogy mi lenne a megfelelő hely, és a szabályokban sincs benne. Szóval egyetértünk abban, hogy nem értünk egyet.”

„A másik amiatt volt, mert nem mentünk egyenletes tempóval a rajtrácsra kivezető körökön, és hát ez is eléggé megkérdőjelezhető. A versenynek viszont már vége. Megkapta a tíz másodperces büntetést. Azzal is lehetne vitatkozni, hogy a futam előtti kivezető körért kapott szankciót a futam során.”

„El kell viszont ezt fogadni, és tovább kell lépni” – zárta le inkább a témát Toto Wolff.

Verstappen is Hamiltonék oldalára állt.


1990: World Sports Car - Dijon

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen sem tartja jogosnak Hamilton büntetését
Következő cikk Vettel: Azért hagytak kint, hogy lassítsam a Renault-kat…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország