Valsecchi: Készen állok Raikkönen helyettesítésére

A Lotus F1 Team harmadik versenyzője úgy érzi, készen áll a beugrásra, de elmondása szerint még senki sem adta meg számára a zöld jelzést.

Mint ismeretes, Kimi Räikkönen a hátfájdalmai miatt Amerikában és Brazíliában sem fog rajthoz állni az idei szezonban, így a Lotusnak Romain Grosjean mellé biztosan egy új versenyzőt kell találnia a hátralévő két versenyhétvégére.

A GP2-es bajnok Davide Valsecchi szereplése kézenfekvő lenne, miután az olasz a Lotus teszt-és tartalékversenyzője, és korábban már vezethette a gépet. Valsecchi azonban kevés tapasztalattal rendelkezik a Forma-1-ben, és a Lotus számára nagyon fontos a konstruktőri bajnokság.

Így jöhetne képbe Nicolas Hülkenberg, aki talán még mindig esélyes arra, hogy jövőre a Lotus versenyzője legyen. Ha ez megvalósul, akkor már idén csatlakozhat a britekhez, miután a Saubertől szabadon távozhat, köszönhetően annak, hogy a csapat nem fizette ki őt, így a kontraktusa gyakorlatilag érvényét vesztette.

Hülkenberg menedzsere egyelőre nem sok esélyt lát erre, addig Valsecchi sem biztos a dolgában, aki kedden utazik el Austinba, az Amerikai Nagydíj helyszínére.

„Mit is mondhatnék? Ha valami történik, akkor készen fogok állni. Nincs mit veszítenem. De ebben a sportban soha nem lehet tudni. Ebben a pillanatban azonban semmit sem tudok. A csapat semmit sem közölt velem, és még fel sem hívtak. Az elmúlt héten még a gyárban sem jártam.” – mondta az olasz versenyző az Autosprint kérdésére.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING