Válságstábot hozott létre az FIA a koronavírus miatt

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a koronavírus okozta helyzet súlyossága miatt egy válságstábot hozott létre, mely minden 48 órában értekezletet tart az eseményekről, a történésekről, és minden bizonnyal a lehetséges forgatókönyvekről.

The 2021 Formula 1 technical regulations are unveiled in a press conference, Jean Todt, President, FIA

Mark Sutton / Motorsport Images

Ahogy az várható volt, a WMSC Genfben tartott ülésén nemcsak a Ferrari motorügye került terítékre, hanem a koronavírus is, mely erősen befolyásolhatja a versenyhétvégéket. Noha a MotoGP-ben és a Formula E-ben, valamint más kategóriákban is maradtak el futamok emiatt, a Forma-1 szinte érintetlen.

Még több F1 hír:

Egyedül a Kínai Nagydíjat kellett ideiglenesen kivenni a naptárból, de ha a helyzet engedi, akkor az év végén Sanghaj megrendezheti a futamát. Pillanatnyilag lehetetlen megmondani, hogy erre mekkora az esély, mivel a vírus még mindig jelen van, és az folyamatosan terjed.

Továbbra sincs olyan védőoltás, vagy szérum, ami biztos ellenszerként szolgálna, miközben már Magyarországon is vannak fertőzöttek. Az F1 jelenleg minden erejével azon van, hogy Ausztráliában meg tudják rendezni az évadnyitó nagydíjat a következő héten Melbourne-ben.

 

Arról egyelőre senki sem beszélt, mi történik, ha lesz egy fertőzött a pálya területén... A lehetséges forgatókönyvek valószínűleg már megvannak, de azokat egyelőre nem ismertették. Azt azonban tudni, hogy az FIA Orvosi Bizottságának elnöke, Gérard Saillant professzor részletes beszámolót tartott a genfi találkozón a koronavírus kitörésének alakulásáról.

Ezzel együtt megalakult az FIA válságstábja, ami minden második napon összeül, hogy megvitassák a legújabb fejleményeket. A szövetség természetesen továbbra is szorosan figyelemmel kíséri a helyeztet, és annak következményeit, beleértve a klubtagokat, a szervezőket, az illetékes hatóságokat, valamint az Egészségügyi Világszervezetet.

Az FIA értékeli a közelgő versenyek naptárát, és minden szükséges intézkedést megtesz a globális autósport-közösség és mindenki más védelme érdekében. A szövetség hozzátette, természetesen az opciók között szerepelnek a halasztások is a versenyek kapcsán.


Exkluzív videón a Forma-1 2020-as mezőnye, benne a nevekkel, számokkal, eredményekkel, és mindennel, ami fontos. Természetesen az autó is helyet kapott az összeállításban.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hivatalos: egyhangú támogatást kapott az FIA a Ferrarival kötött megállapodásában
Következő cikk Hivatalos: az F1-es pilóták újra korlátlanul változtathatnak a sisakfestésükön

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország