Válságértekezletet tartanak a Vietnami Nagydíj és a koronavírus miatt az F1-ben

Chaes Carey, a Forma-1 első embere a szintén fertőzött Vietnamba látogatott, hogy válságértekezletet tartson a Vietnami Nagydíj megmentése érdekében. Lehetséges, hogy fel kell függeszteni az eseményt.

Válságértekezletet tartanak a Vietnami Nagydíj és a koronavírus miatt az F1-ben

Ez már az a helyzet, amikor személyes kommunikációra van szükség, mivel a koronavírus teljesen átírhatja a forgatókönyveket az F1-es naptárban. A Kínai Nagydíj elhalasztása miatt így is lett egy hosszú extra szünet, de lehetséges, hogy ez drasztikusabb lesz.

Még több F1 hír:

Vietnam ugyanis szintén a fertőzött területek közé tartozik, és immáron az első Vietnami Nagydíjnak otthont adó Hanoiban is vannak betegek. Közben egyre több olyan hír jelenik meg, hogy fokozatosan nő annak az esélye, hogy lefújják az eseményt.

A Forma-1 első embere, Chase Carey a kialakult helyzet miatt szerdán Hanoiba látogatott, hogy egy válságértekezlet részeként egyeztessen a Vietnami Nagydíj szervezőivel a koronavírus miatt, mely globális szinten is egyre nagyobb gondot okoz.

Pillanatnyilag azonban úgy tűnik, hogy a tervek szerint halad előre a Vietnami Nagydíj, és a helyi kormány további intézkedéseket tesz a vírus terjedésének megakadályozására, de néhány forrás szerint a halasztás bejelentése is a lehetséges forgatókönyvek között van.

Fans watch A performance of traditional aboriginal music

Fans watch A performance of traditional aboriginal music

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

A WHO már világjárványként beszél a koronavírusról, ami tovább bonyolítja a helyzetet, és ez nemcsak a Forma-1-et érinti. A Formula E-ben például emiatt felfüggesztették a szezont, hogy minimalizálják a vírus terjedését.

Az F1-ben azonban nem ilyen egyszerű a helyzet, de ha újabb és újabb betegek lesznek a különböző helyszíneken, vagy ugyanez megtörténik a sporton belül, akkor annak beláthatatlan következményei is lehetnek.

A Forma-1 szóvivője elmondta, még mindig megbeszéléseket folytatnak a szervezővel és a hatóságokkal a vietnami verseny kapcsán, beleértve a vízumkötelességet is, ami ugyancsak egy hátráltató tényező lehet.

Szerdán a vietnami miniszterelnök kibővítette a karanténintézkedéseket a vírus terjedésének megakadályozása érdekében. Ez azt jelenti, hogy azok az emberek, akik az érintett országokból utaznak vagy szállnak át, karanténba kell vonulniuk.


Egy újabb videós anyag a 2020-as F1-es szezonra tervezett Ferrariról, ami az SF1000 nevet kapta, készülvén az 1000. startra, mely egy nagyon fontos eseménye lesz az olaszoknak.

megosztás
hozzászólás
A koronavírus miatt az F1-es csapatok csökkentik a televíziós szereplésüket
Előző cikk

A koronavírus miatt az F1-es csapatok csökkentik a televíziós szereplésüket

Következő cikk

Vettel elnevezte az idei F1-es Ferrariját

Vettel elnevezte az idei F1-es Ferrariját
Hozzászólások betöltése