Forma-1 Bahreini teszt 2023

Válságértekezlet a Mercedesnél a rejtélyes tempóhiány után

A Mercedesnél péntek késő este is keményen dolgoznak azon, hogy megértsék, miért tűnt el hirtelen a tempójuk a bahreini teszt második napján, miközben csütörtökön még egészen meggyőzőek voltak.

George Russell, Mercedes F1 W14

A német autógyártó biztatóan teljesített az első napon, pénteken azonban rosszra fordultak a dolgok, miközben nem találták a megfelelő egyensúlyt a W14 esetében. George Russell csak a 13. legjobb idővel zárta a napot, két másodpercre lemaradva Csou Kuan-jütől, miközben Lewis Hamilton további három tizeddel szerénykedett mögötte.

A Mercedes gondjait pedig csak tovább tetézte, hogy Russellnél délután hidraulikai hiba lépett fel, aminek következtében az autója megállt a pálya szélén, és ezzel be is fejeződött számukra a nap. A csapattagok pedig egyelőre nem tudják, miért fordult hirtelen rosszra a helyzetük, ezért most gyorsan válaszokat kell találniuk, még mielőtt kezdetét venné a teszt zárónapja.

Andrew Shovlin vezető pályamérnök, aki komoly diskurzust folytatott Toto Wolff csapatfőnökkel a nap leintése után, így fogalmazott: „Nem volt erős a második napunk; megálltunk a pályán egy megbízhatósági gond miatt, és az autót sem tudtuk megfelelően egyensúlyba hozni a változó körülmények között.”

„Most vizsgálódunk, hogy megértsük, miért volt ilyen nehéz a mai nap, miközben tegnap még minden viszonylag világos volt. A munka pedig az éjszakába is belenyúlik majd, és biztosan többet fogunk tudni reggelre. Érdekes lesz látni, holnap hogyan tudunk majd javítani a helyzetünkön.”

A nap korábbi szakaszában Wolff is arról beszélt, hogy az autó egyelőre nem viselkedik úgy, ahogy szeretnék, túlságosan is izgága a hátulja, ezzel pedig a pilótáiknak is meggyűlik a baja. Russell eközben kifejtette, az istálló mindent megtesz, hogy válaszokat találjon a telemetriában a megállásuk okára.

A Mercedesnél most tehát megy a fejvakarás és a munka, hogy megoldásokat találjanak a pénteki gondokra, miközben nagyon kevés idejük van, hiszen szombaton is pályára kell küldeni az autót, és egy újabb hiba talán már nem fér bele náluk, még ha csak egy tesztről is van szó. Tényleg gondban a Mercedes, vagy jövő hétig még tudnak javítani? Az idő majd eldönti.

Russell talán nem véletlenül érzi úgy, hogy egyelőre valószínűleg nem fognak labdába rúgni a Red Bull-lal szemben, és majd csak a szezon későbbi pontján küzdhetnek először a győzelemért.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Russell: túl erős a Red Bull, de utolérhetjük őket
Következő cikk Galéria: Ilyen volt képekben a bahreini tesztek második napja!

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország