Valóban Barcelonában teszteli ma az R.S.20-at Alonso

A Renault csapata hivatalosan is elismerte, hogy Fernando Alonso visszatérése teljes gőzzel beindul, mivel ma a Circuit de Catalunyán teszteli idei autójukat.

Valóban Barcelonában teszteli ma az R.S.20-at Alonso

A Renault csapata egy rövid Tweetben jelentette be: „Így igaz. Ma. Barcelonában. Egy R.S. 20 volánjánál.” A volt világbajnok az első pályán szerzett tapasztalatait élheti át a Renault jelenlegi csomagjával, amellyel egy forgatási napon vesz részt a megszokott 100 km-es határ mellett.

Ez lesz Fernando Alonso első szereplése a Renault-val a 2009-es Abu Dzabi Nagydíj óta, ami után a Ferrarihoz igazolt. Forma-1-es autót legutóbb 2019-ben vezetett, a Renault motorral ellátott McLarent 2019. áprilisában, Bahreinben, legutóbbi versenyélménye pedig augusztusból, az Indy 500-ból származik, ahol az Arrow McLaren SP csapatában versenyzett.

 

Alonso az utóbbi hetekben sok időt töltött a Renault enstone-i gyárában, ahol a mérnökökkel találkozott és kipróbálta a szimulátort. Jövőre Esteban Ocon mellett szerepel majd az átnevezett Alpine-ban, hétfőn pedig, Barcelonába való érkezésekor tisztázta céljait a spanyol médiának:

„A munka logikus részeként sokat dolgoztunk a gyárban és a szimulátorban. Az, hogy ötödik, hetedik vagy kilencedik vagyok, nem számít igazán. A sportban az ember vagy nyer, vagy veszít.”

Daniel Ricciardo harmadik helye után az Eifel Nagydíjon, a csapatfőnök, Cyril Abiteboul azzal írta le Alonso elkötelezettségét a projekthez, hogy megjegyezte, a hétvége folyamán folyamatosan tartotta vele a kapcsolatot:

Még több F1 hír:

„A verseny előtt, közben és után is kaptunk üzenetet. Mindenki meg lenne döbbenve, hogy mennyire érdeklődik. Amikor csatlakozott a csapathoz akkor a kommunikációjából látszott, hogy 2022 az, amire készül.”

„Minél több telik el a szezonból és minél jobban látszik a fejlődés, annál jobban megjön az étvágya 2021-re is. Fernando olyan, mint egy cápa. Amint megérzi a vérszagot, támadásba lendül. Most pedig egy nagyon éhes cápának tűnik.”

Horner szerint vasárnap kiütközött a DAS előnye

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Horner szerint vasárnap kiütközött a DAS előnye
Előző cikk

Horner szerint vasárnap kiütközött a DAS előnye

Következő cikk

Alonso: Ez egy új kezdet

Alonso: Ez egy új kezdet
Hozzászólások betöltése