Valentin napon mutatkozik be a 2019-es F1-es McLaren, az MCL34

A britek egy igen érdekes napot választottak az új autójuk bemutatására, melynek nem lehet más célja, minthogy sokkal előrébb szerepeljen a mezőnyben.

McLaren logo on the team's pit equipment

Fotót készítette: Andrew Hone / Motorsport Images

Legalábbis az elődjéhez képest biztosan, mivel az MCL33 összességében egy nagyon gyenge konstrukció volt. A Red Bull Racing ugyanazzal a motorral 1.5-2 másodperccel is jobb időket volt képes autózni, de a gyári Renault szintén sokkal versenyképesebbnek bizonyult. Mondhatjuk ezt annak ellenére, hogy a franciák szintén nem voltak elégedettek az autójuk aerodinamikájával.

Még több F1 hír:

A McLaren egy teljesen új párossal vág neki a szezonnak, miután Fernando Alonso úgy döntött, hogy „ebből a körből most kimarad”. A helyét Carlos Sainz Jr. vette át, aki a tapasztalatot képviselheti Wokingban, míg az újonc Lando Norris a frissességet és a nyers sebességet.

A csapat a második olyan idényére készül, amikor az autójában a Renault csomagja dolgozik. A 2017-es váltás túl későn történt meg, ami miatt a McLarennek jelentős mértékben át kellett alakítania az autóját, de immáron ez sem lehet kifogás a britek részéről.

A technikai személyzet egy eltérő felfogásban alkotta meg a ma bemutatásra kerülő MCL34 kódnéven futó autót, ami adott esetben az Alfa Romeo, a Haas, a Renault és a Racing Point egyik riválisa lehet.

A hivatalos bemutató magyar idő szerint délután 1 órakor lesz, amit az oldalunkon keresztül is élőben követhettek figyelemmel.

Az új McLaren beröffenése

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Videón, ahogy Verstappen meghajtja az új Red Bullt
Következő cikk Képgaléria: Räikkönen az Alfa Romeo Racing színeiben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország