„Valami történik a Mercedesnél, amiről nem akarnak beszélni…”

A Sky Sports F1 szakértője, Karun Chandhok úgy véli, hogy a Mercedes csapatán belül folyik valami, amiről nem akar beszélni a német istálló, és hozzátette, általában a legjobb F1-es csapat nem szokott februárig várni a pilótája bejelentésével.

Lewis Hamilton, Mercedes W12

Lewis Hamilton, Mercedes W12

Charles Coates / Motorsport Images

Meglehetősen későn, február elején jelentette be a Mercedes Forma-1-es csapata, hogy Lewis Hamilton egy évvel meghosszabbította a 2020 végén lejárt szerződését, tehát 2021-ben is náluk fog versenyezni.

A Sky Sports F1 kommentátora, Martin Brundle azt mondta, hogy a szezon előtti tesztek folyamán találkozott Hamiltonnal, aki rosszkedvű volt, és azt is hozzátette Brundle, hogy szerinte a Mercedes akarata érvényesült azzal, hogy csak 2021-re kötelezték el magukat egymás iránt a felek.

A Sky szakértője és a korábbi F1-es pilóta Karun Chandhok pedig arról beszélt a finn STT hírügynökségnek, hogy valami történhet a háttérben a Mercedes csapatán belül, amiről nem beszél a német istálló.

Még több F1 hír:

„Valami folyik a Mercedesnél, amiről nem akarnak beszélni. Nem gyakori az egy világbajnok esetében, hogy a teljes F1-es mezőnyből ő írja alá utolsóként a szerződését, ahogy az sem gyakori, hogy a legjobb Forma-1-es csapatnál még szabad az egyik ülés januárban.”

Amikor pedig arról kérdezték Chandhokot, hogy ez hasonlít-e Ayrton Senna 1993-as helyzetére, amikor a brazil nehezen tudott megállapodni a pénzen a McLarennel, és egyértelműen kifejezte azon vágyát, hogy a Williamshez akar igazolni, az indiai így válaszolt:

„Nem hinném, hogy hasonló lenne ez a szituáció, mert ez esetben nem kaptunk egyértelmű magyarázatot” – mondta Chandhok.

A McLaren akár a Mercedest is megverheti?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Räikkönen: Hiányzott már a versenyzés!
Következő cikk „Ja, amúgy jövő héten a Red Bullnál fogsz vezetni”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország