BRÉKING

Valami nem stimmel: Vettel csak a „sárga kopászónában” volt, nem a pirosban

A Pirelli szerint a Ferrari túlhasználta az abroncsokat Sebastian Vettel esetében, aminek több tényező is ellentmond, kezdve a négyszeres bajnok tempójával és az általa futott köridőkkel a futam végén. A Force India és a Lotus is úgy véli, hogy a guminak simán bírnia kellett volna a 28 körből álló etapot.

Megoszlanak a vélemények a tegnapi defekt után. A Pirelli ellentmond önmagának, mert azt állítja, hogy elhasználódásból eredt a defekt, igaz, az ő saccolásuk szerint is 40 kört kellene bírnia a közepes abroncsnak – majd Hembery meg is jegyezte, hogy ezek csak jóslatok, kalkulációk, a versenyhelyzet más. A cég sportvezetője leszögezte, nincs gond az abroncsok struktúrájával, majd késő este kiadtak egy közleményt, miszerint már 2013-ban előálltak egy javaslattal, hogy megszabják, maximum mennyit lehet futni a keverékeken, de ezt anno elutasították. Ha ez ma érvényben lenne, akkor a prime, azaz a mindenkori keményebb keveréken a futam 50 százalékát lehetne teljesíteni, tehát tegnap 22-őt a közepesen.

A Mercedes védelmébe vette a Pirellit, ők nem merték volna vállalni az egy kiállást, de Lauda megérti a Ferrarit, ez volt az egyetlen esélyük arra, hogy megpróbálják a dobogóra hozni Vettelt. Wolff szerint egyenesen kockázatos volt a riválisok stratégiája. Arrivabene elmondta, már délelőtt 11-kor lefektették a stratégiát, mindezt a rendelkezésre álló adatok alapján, és nem azért van ott velük a Pirelli mérnöke, hogy „rágógumizzon”, tehát ha necces volt a terv, akkor neki szólnia kellett volna erről.

A Lotus és a Force India a Ferrari pártján áll. „Ha a Pirelli azt mondja nekünk, hogy a guminak bírnia kell 40 kört, akkor nem mehet tönkre 28 kör után. Nekünk csak tartalékmegoldás volt az egy kiállás, de mi is mérlegeltük a lehetőségét”- mondta Alan Permane a Lotustól.

//

Enyhén szólva is beszédes a Ferrari csapatfőnökének arca... Nem lesznek jóban a Pirellivel! fotó: dppi Scuderia Ferrari - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on Sunday, 23 August 2015

A Force India technikai vezetője, Andy Green nem ért egyet a Pirelli elméletével, miszerint túlkoptak az abroncsok. „Ha Vettel abroncsai túl erősen elhasználódtak volna, akkor rég kijött volna a boxba. Amint a gumi felülete 30 százalék alá esik, a köridők 2-3 másodperccel emelkednek. A gumi hőmérséklete 140 Celsiusról 110 Celsiusra csökken. Olyan, mintha jégen mennél. Nem egyszer kerülsz a veszélyzóna közelébe. Ha ennyire elfajult volna, előbb hozza be a csapat a boxba.”

Az auto motor und sport azt írja, hogy a mérnökök két fokozatról beszélnek a gumikopás esetében: az egyik a sárga, a másik a piros. Vettel még a sárgában volt a futam végén, a köridők az utolsó tíz körben 7 tizeddel nőttek a baleset előtt. Ha valami, akkor ez elég jel arra, hogy elég gumi volt a futófelületen.

Ráadásul az AMUS szombaton a Twitteren közölt egy fotót, amin Vettel látható az Eau Rouge-ban, és a bal hátsó abroncson a szokásosnál is nagyobb „hullámok” láthatóak. Ez a jelenség normális a gyors kanyarokban, de a kép borzolta egyes szakértők kedélyét, nem beszélve a csapatoknál dolgozó „gumisokról”. Rosberg és Vettel is tagadja, hogy szélesre vették volna a kanyart, tehát kizárják, hogy esetleg a rázókövek okozták volna a sérülést.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Borzalmas hír: Élet-halál között lebeg az ex-F1-es versenyző
Következő cikk A Renault most a Force India iránt érdeklődik - a Lotust sem felejtették el!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország