Vádat emeltek Bernie Ecclestone ellen

A Crown Prosecution Service beszámolója szerint a Forma-1 korábbi főnöke ellen csalás miatt emeltek vádat. A 91 éves üzletember több mint 400 millió fontnyi offshore vagyont titkolhatott el a hatóságok elől.

Bernie Ecclestone, Chairman Emiritus of Formula 1

Simon York, a brit rendőrség csalásokra szakosodott osztályának igazgatója arról számolt be, hogy erre egy összetett, világméretű bűnügyi nyomozás során derítettek fényt. Hozzátette, az Ecclestone adókötelezettséget szegett azzal, hogy nem jelentette be a 400 millió fontos vagyont.

"A brit rendőrség a becsületes adófizetők odalán áll, és minden területen keményen fellépünk, ahol adócsalást gyanítunk. Az üzenetünk egyértelmű, senki sem kerülhet ki a kezünk alól" - jelentette ki York.

Még több F1 hír:

Ecclestone ügyét augusztus 22-én tárgyalja először a Westminster Magistrates' Court. Az üzletember az elmúlt napokban azzal került a rivaldafénybe, hogy nyíltan kiállt az Ukrajna ellen háborúzó Vlagyimi Putyin orosz elnök mellett.

Ezzel kapcsolatban a Sky Sportsnak nyilatkozva elmondta, vélhetően nem gondolta át, amikor Putyint elsőosztályú, kiváló embernek nevezte, és azt is egyértelművé tette, egyáltalán nem akarta védelmébe venni az Ukrajnában elkövetett tetteit.

„Nem látom, hogyan profitálhatna bárki is ebből a helyzetből. Össze kellene fogniuk és egyezségre kéne jutni. Sajnálom, ha bármi, amit mondtam, bárkit is felzaklatott, nem ez volt a szándékom“ - tette hozzá Ecclestone.

Új problémára hívta fel az FIA figyelmét Vettel: szabályváltozást követel


Nézzétek meg, hogy néz ki egy virtuális kör a spielbergi versenypályán.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton odaszúrt az F1-nek: „üres szavak” voltak a We Race As One mögött
Következő cikk A Red Bull Perezt kritizálta: mondtuk neki, hogy ne csinálja ezt

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország