Üzemanyag-szivárgás miatt égett Hamilton autója: csak erősebb lesz tőle a brit

Üzemanyag-szivárgás miatt égett Hamilton autója: csak erősebb lesz tőle a brit

Lewis Hamilton még nem tudta, mi történt az autóval, amikor nyilatkozott, de közben kiderült, hogy az üzemanyag volt a hibás, pontosabban a szivárgás. A brit bajnok az utolsó rajthelyre állhat fel a Magyar Nagydíjon.

Lauda természetesen nem boldog a mai fejlemények után. "Ez teljes mértékben unfair, két versenyen, egymás után. Ma ő lett volna a leggyorsabb, és kétség sem férhet hozzá, megnyerte volna a futamot."

Hamilton számára ez már átlépte a balszerencsét, legalábbis a brit versenyző így látja. Nem csoda. "Nagyon sajnálom a történteket. Egyelőre nem tudjuk, hogy mi történt az autóval. Mindig frusztráló, ha ehhez hasonló dolgok történnek veled. Természetesen ezzel igen komoly hátrányba kerültem, mivel az autónk nagyon versenyképes itt, és Nico alatt szerencsére minden jól működik -  legalábbis eddig. Bízom benne, hogy sikeres lesz az időmérőnk, de én már nem tudok ebben részt venni.”

„A Hungaroring egy nagyszerű pálya, ahol imádok versenyezni és sikeres vagyok ezen a pályán, de holnap nagyon nehéz dolgom lesz, még akkor is, ha általában jól megyek itt, és az autónk elég gyors. Itt nehezebb előzni, mint Németországban, de küzdeni fogok, és nem adom fel. Mindig vannak dolgok, melyek hátráltatnak, de ettől csak erősebb leszek. Természetesen a csapattal beszélnünk kell a történtekről és megoldanunk a különböző kérdéseket, mert ezek sok pontba kerülnek.”

„Szeretnék a lehető legtöbb pontot szerezni vasárnap, de ez nem lesz könnyű. Nem várok nagy előrelépést, de majd meglátjuk, Az időjárás segíthetne. Bízom benne, hogy történik valami olyasmi, ami segíthet, de jelen állás szerint ez nagyon nehéz. Lehet, úgy fogunk elmenni innen, hogy 20 pontra vagyok Nicótól, de még sok futam van előttünk."

//

Post by www.f1-live.hu.

"Őszintén, nem tudom, mire leszek képes holnap"- mondta a korábbi bajnok. "Küzdeni fog azzal, hogy bejussak az első tízbe vagy ötbe. Nem tudom, mit mondhatnék még. A legjobbat nyújtom majd. Valami történt a fékekkel, majd a motor behalt. Már égett, de én próbáltam visszajönni vele a garázsba. Mondták, hogy álljak meg, így megpróbáltam, de a fékek nem működtek, és az autó pedig csak ment előre, a motor még működött olykor, máskor pedig nem, szóval elég rossz volt."

"Elég rosszul fest. Ki kell cserélni a motort és a váltót is, de a büntetés szempontjából mindegy - nem lehetnék ennél hátrébb. Sok minden zajlik most a fejemben, de egyszerűen meg kell próbálnom pozitív maradni holnapra. Kezdünk eljutni arra a pontra, hogy ez már nem balszerencse -  valami más. Jobbnak kell lennünk."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton
Cikk típusa BRÉKING