Palmer: Legalább jókor távozom a Renault-tól

Jolyon Palmer elfogadja a csapat döntését, és bár sajnálja az egészet, elmondta, így, hogy van két hét szünet a következő versenyig, legalább jól lett időzítve a szakítás.

Jolyon Palmer (egyelőre) utolsó Forma-1-es versenyét rajtbüntetés miatt mindössze a tizennyolcadik helyről kezdhette meg, innen tudott felkapaszkodni a tizenkettedikre. A pontszerzés nem jött össze, ráadásul ez volt utolsó versenye a csapattal, miután az Egyesült Államokban már Carlos Sainz veszi át a helyét a Renault-nál.

"Így, hogy van két hét szünet a következő versenyig, van értelme az egésznek." - ismerte el Palmer. "Kár, hogy nem tudom befejezni a szezont a Renault-val, de tiszteletben tartom a csapat döntését, és a legjobbakat kívánom nekik, illetve Carlosnak. Tovább fogok lépni. Rengeteg minden vár még rám az életben, már csak meg kell találnom, mi is ez."

Palmernek érdekes hétvégéje volt. "Furcsa volt úgy nekivágni az egésznek, hogy tudtam, ez az utolsó a csapattal. Velük voltam három éve, és nagyon furcsa lesz, hogy Austinba már nem mehetek velük. A rajtbüntetés és a tizennyolcadik hely után ez volt a maximum, amit ma elérhettünk. Ha nincs a VSC, vagy van még egy kör, ott lehettem volna Felipe Massa s*ggében a legvégén."

Jolyon Palmer a 2017-es szezont nyolc ponttal zárta, ezt egyetlen versenyen, Szingapúrban szedte össze hatodik helyének köszönhetően.

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Esemény Japán Nagydíj
Pálya Suzuka
Versenyzők Jolyon Palmer
Csapatok Renault F1 Team
Cikk típusa Jelentés a versenyről
Címke japan, japán nagydíj, jolyon palmer, renault, szuzuka