Ultimátumot kapott Mick Schumacher, ennyi ideje maradt pontot szerezni - sajtóhír

A német Bild információi szerint, ha a Haas pilótájának a következő négy Forma-1-es futamon sem jön össze a pontszerzés, akkor nagyon nehéz pozícióba kerülhet a jövő évi szerződésével kapcsolatos tárgyalásokat illetően.

Mick Schumacher, Haas F1 Team

Mick Schumacher a 2021-es szezonban mutatkozott be a Forma-1-ben, ugyanakkor a Haas F1 Team tavalyi teljesítményét látva nem sok esélye volt a pontszerzésre. Az amerikai csapat idei konstrukciója azonban időnként kifejezetten versenyképesnek tűnik, amit Kevin Magnussen is bizonyított bahreini ötödik helyével.

A 23 esztendős német pilóta szerződése az idei szezon végén lejár a Haasnál, Günther Steiner csapatfőnök pedig korábban úgy fogalmazott, a nyár végéig nem is hajlandó beszélni a kontraktus meghosszabbításáról.

Schumacher idén már több, csapata számára kifejezetten költséges hibát is elkövetett, ami nem segíti alkupozícióját egy esetleges szerződéshosszabbítás esetén, különösen akkor, ha továbbra is pont nélkül marad.

Még több F1 hír:

A Bild című német lap úgy tudja, ha a nyári szünet előtt, tehát a következő négy Forma-1-es futamon - Nagy-Britanniában, Ausztriában, Franciaországban és Magyarországon - továbbra sem sikerül a legjobb tízben célba érnie, az könnyen jelentheti a szezon végén haasos pályafutása végét.

A korábbi Forma-1-es pilóta, Christian Danner úgy véli, a silverstone-i hétvége nagy kihívás lesz Schumacher számára, de ha ezen a helyszínen sikerülne feliratkozni a pontszerzők névsorára, azzal erős üzenetet küldhetne Steinernek.

„A silverstone-i egy hihetetlenül gyors és nehéz pálya, igazán nagy kihívás, sokkal nagyobb, mint a kanadai. Ha Micknek összejönne a top tíz, megmutathatná, hogy képes megcsinálni“ - vélekedett Danner.

Örökre kitilthatják a paddockból Nelson Piquet-t


Izgalmasra sikeredett a 2022-es Le Mans is. Tekintsd meg a futam összefoglalóját a Motorsport.com videójában!

megosztás
hozzászólás

Piquet elnézést kért Hamiltontól: félreértették a szavaimat

Nelson Piquet-t kitiltották az F1-es paddockból

Feliratkozás