Újra rózsaszín Aston Martinokat akar látni a Forma-1-ben a BWT

A Best Water Technology vízkezelő cég, amelyik az utóbbi években rózsaszínbe öltöztette a Force Indiát és a Racing Pointot, még mindig nem tett le arról, hogy az Aston Martin is újra az egyedülálló pink színekben tündököljön.

Sebastian Vettel, Aston Martin AMR21

Sebastian Vettel, Aston Martin AMR21

Charles Coates / Motorsport Images

Azok után, hogy Lawrence Stroll bejelentette, hogy a 2021-es szezontól kezdve már az Aston Martin gyári csapataként fog részt venni a Forma-1-ben a rengeteg identitásváltáson átesett silverstone-i alakulat, világossá vált az is, hogy az addigi főszponzor BWT-nek nincs maradása.

Az osztrák cég 2017-től kezdve kölcsönözte az egyedülálló pink színét a Force Indiának, ma azonban már csak egy pici rózsaszín csík, és Sebastian Vettel sisakja emlékeztet mindenkit arra, hogy továbbra is az Aston Martin partnereik.

A 2021-es szezon előtt állítólag sokáig tárgyaltak a Williamsszel és a Haasszal is egy főszponzori szerződésről, de az amerikai alakulat végül inkább orosz színekbe öltözött az Uralkali érkezésével, és a Williams is úgy gondolta, hogy a csapat értékeivel nehezen lenne összeegyeztethető a rózsaszín festés.

Még több F1 hír:

A BWT így egy kicsit háttérbe szorult az idei évben, de legalább meg tudtak egyezni a Forma-1-gyel arról, hogy a két osztrák versenynek ők legyenek a főszponzora. A cég vezérigazgatója, Andreas Weißenbacher azonban még nem tett le arról, hogy ismét pinkbe borítsanak egy Forma-1-es csapatot.

„Az Aston Martin vezetője, Lawrence Stroll tudja, hogy vérzik a szívem emiatt” – nyilatkozta a Speedweeknek a 61 éves vállalkozó. „Ha az Aston Martinok ismét rózsaszínek lennének, akkor a főszponzor Cognizant is elégedettebb lehetne, hiszen sokkal felismerhetőbbek lennének.”

„Üzleti szempontból rossz döntés volt (leváltani a rózsaszínt), történelmileg persze sokan megértik British racing greent, de én nem. Az Aston Martin jelenleg nem tűnik ki a tömegből a TV-k képernyőjén.”

Még több F1 hír:

Weißenbacher szerint cégének megéri a sportok szponzorálásába fektetnie a pénzét:

„Tény, hogy teljesen máshogyan viszonyulnak most hozzánk, mint pár éve, hogy az emberek úgy ismerik a BWT-t, mint egy innovatív vállalkozást. Ezért is teszünk meg mindent annak érdekében, hogy a rózsaszín visszatérjen a Forma-1-be.”

„Nagyon hálás vagyok a Forma-1 vezérigazgatójának, Stefano Domenicalinak, amiért meg tudtunk egyezni a két osztrák verseny szponzorálásáról, és persze Dietrich Mateschitznek is, amiért lehet egy kis rózsaszín a Red Bull Ringen” – mondta Weißenbacher, aki azonban azt is kijelentette, hogy jelenleg az Aston Martinon kívül egyetlen másik csapattal sem tárgyalnak.

Az Exxon új „titkos” olaja, amely arcul csapta a Mercedest az extra teljesítményével

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff megint csak ködösített? Jönnek még fejlesztések az idei autójukra
Következő cikk A „kevésbé lusta” autó jelentheti az előrelépést az AlphaTauri számára

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország