BRÉKING

Újra összejött Hamilton és Scherzinger?

Úgy tűnik, Lewis Hamilton és Nicole Scherzinger valóban képtelen elszakadni egymástól. Vége a szingli életnek?

Már számolni is nehéz lenne, hogy Lewis és Nicole hány alkalommal szakítottak és jöttek újra össze.

A The Sun exkluzív információkra hivatkozván állítja, a 30 éves háromszoros F1-es világbajnok és a 37 éves világhíres énekes, X-Faktor zsűritag több órán át voltak együtt egy privát szobában. A két sztár mellett csak Lewis barátai és Nicole néhány ismerőse volt ott.

Érdekesség, hogy Hamilton hajnali 5 óra 40 perckor távozott, míg Nicole ezt 5 perccel később tette meg. Az amerikai sztár a képek alapján nagyon boldognak tűnt, míg a brit végig takargatta az arcát az autóban.

A forrás elmondta, külön érkeztek meg a londoni "The Box klubba", hogy megnézzék John Newman teljesítményét, és nem is egy asztalnál ültek. Később azonban egy privát szobába távoztak.

A forrás azt is elárulta, hogy a klub bezárását követően ott maradtak, és a személyzet kétségbeesetten próbálta őket rávenni arra, hogy távozzanak.

Egy Nicole-hoz közeli forrás pedig azt álltja, nincsenek együtt, és teljesen véletlen, hogy egy helyen voltak…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mexikói Nagydíj csak a kezdet volt: ennél sokkal jobb lesz!
Következő cikk Montoya száguldása a 2004-es Brazil Nagydíjon: üvölt a V10

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország