Újra Mercedes-motort használhat a McLaren

A Motorsport.com forrásai szerint a McLarentől 2021-től ismét a Mercedes erőforrásait használhatja majd, miután 2020 végén lejár a jelenlegi szerződésük a Renault-val.

Kimi Raikkonen

Fotót készítette: XPB Images

Bár a hondás időszakot követően, immáron a Renault partnereként előre tudott lépni a McLaren csapata, választás előtt áll a wokingi istálló, akiknek 2020 végén jár le a motorszerződésük a Renault-val.

Az istállónak ambíciózus tervei vannak a csapatfőnökkel, Andreas Seidllel az élen: saját szélcsatornát terveznek Wokingban, és tisztában vannak azzal, hogy 2021-től jó lehetőségük lesz arra, hogy visszatérjenek az élmezőnybe, a motorral kapcsolatos döntésükben pedig ez is szerepet játszhat.

A Motorsport.com forrásai szerint a McLaren legszívesebben a Mercedes motorjait használná 2021-től. A híresztelések szerint a német autógyártóval való tárgyalások már haladó fázisban vannak, és közel lehet a megállapodás. Ugyanakkor, amikor a Motorsport.com a két felet erről kérdezte, nem kommentálták a dolgot.

Még több F1 hír:

A McLaren idén a Renault oldalán a konstruktőri negyedik pozícióban áll, viszont így is több lehetőségük „füstbe ment” a franciák erőforrásának megbízhatósági problémái miatt, és a csapatfőnök, Andreas Seidl is nyilatkozott erről a témáról.

„A Renault komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a szezon során újabb és újabb fejlesztések érkezzenek, ezt pedig jó látni. Az viszont természetesen frusztrációt okoz, amikor büntetéseket kapunk vagy emiatt esünk ki a futamokon.”

„Fontos az is, hogy transzparens és nyitott kapcsolatunk van a Renault-val, kielemezzük a hibákat és együtt próbáljuk megoldani őket.” – nyilatkozta Seidl.

 

A McLaren korábban 1995 és 2014 között volt a Mercedes motorpartnere, együtt pedig összesen 3 egyéni világbajnoki címet szereztek: Mika Hakkinen 1998-ban és 1999-ben ért fel a csúcsra, míg Lewis Hamilton 2008-ban.

A Mercedes és a Williams nemrégiben megerősítette, hogy 2025-ig hosszabbítottak, vagyis a McLarennel való újabb együttműködéshez az FIA engedélyére is szükség lenne, ugyanis az F1 sportszabályzatának 8.3-as cikkelye így szól:

További híreink:

„Egy nagy autógyár nem láthat el motorokkal direkt vagy indirekt módon háromnál több csapatot az FIA beleegyezése nélkül.” – a Mercedes jelenleg a Williams mellett a Racing Pointot is ellátja motorokkal, azonban vélhetően csak formalitás lenne, ha 4 csapatot akarnának ellátni.

Ha a McLaren „visszamenne” a Mercedeshez, azzal valószínűleg a Renault ügyfélcsapat nélkül maradna, kivéve abban az esetben, ha a Racing Point valamilyen okból kifolyólag a Renault-ra váltana, vagy ha a Honda kivonulna az F1-ből, a Red Bull pedig ismét a Renault partnere lenne.


Egy virtuális kör az F1 2019 játékban, méghozzá középpontba helyezvén az aktuális helyszínt, Szocsit, ami az Orosz Nagydíjnak ad otthont.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso nem tervezi a visszatérést - egyelőre
Következő cikk Gasly szerint az eső jót tenne a Toro Rosso taktikájának

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország