Újabb volt pilóta nézné meg Alonsót a Red Bullban
A közelmúltban olyan pletykák kezdtek el terjedni, hogy Fernando Alonso a Red Bull Forma-1-es csapatához tarthat. Bár a spanyol maga vehemensen cáfolta ezeket, Hans-Joachim Stuck szívesen megnézné őt a bikás gárdánál.
A Fernando Alonso körüli pletykák jócskán megkavarták a Forma-1 állóvízét, hirtelen mindenki Max Verstappen mellett látta a kétszeres világbajnokot, aki azonban nem szórakozott ilyen jól és hevesen cáfolta az értesüléseket.
A németek egykori Forma-1-es pilótája, Hans-Joachim Stuck azonban örömmel látna egy ilyen váltást: „Szerintem nagyszerű lenne, ha Alonso a Red Bullba ülne. A pletykák megvannak és bár teljességgel cáfolta őket. Talán mégis van mögöttük valami” – mondta az Eurosportnak adott interjújában.
„Ha megnézzük Alonsót, ahogy süvölt az aszfalton, nagyon szeretném a Red Bullban látni. Ahogy vezet, ahogy harcol, szinte egy hibát sem vét, a csapatot is maga előtt hajtja. Azt mondanám, hogy nagyon, nagyon közel lenne Verstappenhez.”
Legalábbis közelebb, mint Sergio Perez, állítja Stuck: „Számomra ez nem is kérdés. Nem sok ember van, aki képes Verstappen szintjén vezetni, Alonso viszont száz százalék, hogy az egyikük. Szerintem nagyszerű fazon. Jól ismerjük egymást. Az elszántsága megvan, élvezi, amit csinál. Ennek tetejébe elég érett is ahhoz, hogy a megfelelő pillanatban a megfelelő erősségeit kamatoztassa, ez az igazán lenyűgöző.”
Egy másik német expilóta, Timo Glock valaki egészen mást látna Max Verstappen mellett.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.