Újabb volt pilóta áll ki Verstappen mellett

Max Verstappent sokan kritizálták, amiért a Forma-1 Brazil Nagydíján nem engedte el maga mellett Sergio Perezt, de a veterán volt Forma-1-es pilóta, Johnny Herbert megérti a világbajnokot.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB18, Sergio Perez, Red Bull Racing RB18

A Red Bull nem kért nagy áldozatot Max Verstappentől Brazíliában. A csapat az egyéni pontversenyre gondolt, amikor azt kérte a hollandtól, engedje el csapattársát, Sergio Perezt, aki Charles Leclerc-rel áll harcban a második helyért, a hatodik hely ugyanis fontos pontokat jelentett volna számára.

Verstappen azonban gondolkodás nélkül utasította el a dolgot: „Már megmondtam a múltkor is, hogy ne kérjetek ilyet tőlem, világos? Megmondtam az okait és kitartok mellettük.” Ezeket az okokat nyilvánosan nem teregette ki, de a verseny után nyilatkozva elmondta: „Erről már beszéltünk a csapattal. Egyáltalán nem újdonság, sem nekik, sem nekem.”

Verstappen lépése, hogy ne segítse csapattársát, aki a tavalyi világbajnoki címéhez komoly segítséggel járult hozzá, sokak kritikáját kiváltotta, de a Sky Sports szakértője, a korábbi Forma-1-es pilóta, Johnny Herbert megértő volt vele:

„Szerintem ez megmutatja Max karakterét. Persze, nagyon önző volt, de legyünk őszinték, bármilyen sportban sokféle módon önzőnek kell lennie az embernek, ha a legtöbbet akarja kihozni magából, ha versenyeket és bajnoki címeket akar szerezni.”

„Max ezért kétszeres világbajnok, és szerintem ezt a fajta önzőséget láttuk már Fernando Alonsóban, Michael Schumacherben, Alain Prostban, Ayrton Sennában és még sokakban. Ha az ember ilyet lát, akkor nyilván rossz szájízt hagy maga után, de sportolóként és Forma-1-es pilótaként azért érthető a döntése.”

Az érintettek mindeközben egybehangzóan közölték, hogy a problémát már megoldották, ahogy a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner is. Verstappen a verseny után külön kiemelte, hogy segíteni fogja Perezt, hogyha erre lesz szükség. Herbert véleménye minderről? „Majd meglátjuk.”


Vettel elmondta, kit tart a legtehetségesebbnek egykori riválisai közül.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Barrichello úgy érzi, Hülkenberg megérdemelné az esélyt a visszatérésre
Következő cikk Leclerc-t meglepte, hogy Norris ennyire "agresszív" manővert mutatott be

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország