Forma-1 Brit Nagydíj

Újabb versenyző kritizálta De Vries menesztését: Közel volt Cunodához...

A holland autóversenyző, Tom Coronel szerint nem igazságos, hogy Nyck de Vries alig 10 verseny után elveszítette az F1-es ülését. Mint mondja, nem sokkal volt lemaradva a csapattársától, aki már 3 éve a Forma-1-ben szerepel, ráadásul Marko szavait is megkérdőjelezte.

Yuki Tsunoda, Scuderia AlphaTauri

Továbbra is beszédtémát szolgáltat a motorsportok világában Nyck de Vries idő előtt történő menesztése, aki a Magyar Nagydíjtól kénytelen volt átadni Daniel Ricciardónak az ülését. Ezzel kapcsolatban Helmut Marko kijelentette, hogy a holland semmit sem fejlődött a szezon során, ezért nem vártak tovább a váltással.

„A versenyzés kegyetlen, és a döntések is azok” – vélekedett Tom Coronel autóversenyző az esettel kapcsolatban a Crash.net közlése alapján. „Véleményem szerint túl korai döntést hozni egy versenyzőről, amikor még a szezon felénél sem járunk.”

„Silverstone-ban jó versenyt futott (De Vries), és az egész szezon során fejlődött, még úgy is, hogy a leglassabb autóval ment a pályán. Nem sokkal volt lemaradva csapattársától, aki a harmadik évét tölti a csapatnál.”

Való igaz, hogy Cunoda alig 2 pontot gyűjtött, holott a harmadik évében jár a Forma-1-ben, így kettejük között nem alakult ki nagy különbség. Erre hívta fel a figyelmet Coronel is, majd kiemelte, hogy a holland irigylésre méltó karriert futott be a motorsportokban.

„Nyck minden egyes versenykategóriát megnyerte, amelyben részt vett: a gokartozástól kezdve a Forma-2-es bajnokságon át az FE-ig, sőt kiváló teljesítményt nyújtott több hosszú távú versenyautóban is. 100%-ig biztos vagyok benne, hogy sok F1-es versenyzőnek nincs olyan versenyzői karrierje, mint amilyen Nycknek már volt.”

„Az F1-nél azonban sokkal többről van szó, de [ő] megérdemelte volna, hogy egy teljes szezonon keresztül mutassa meg a fejlődését.”

És ha már csapaton belüli párharcokról van szó, az egykori F1-es szerint Daniel Ricciardo még nem heverte ki a Lando Norristól elszenvedett vereségét…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLaren-vezér szerint ennek a "fantasztikus srácnak" köszönhetik a sikereiket
Következő cikk Aston Martin: Alonso Ausztria és Silverstone között beköltözött a csapat gyárába

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország