Újabb részletek derültek ki a 2023-as F1-es naptárról – sajtóhír

Két európai helyszín, köztük a legendás Spa-Francorchamps is kikerülhet a 2023-as Forma-1-es versenynaptárból holland sajtóértesülések szerint, miközben egyelőre nehezen megy a futamok „logikus” sorrendben történő rendezése is.

A scenic view of Spa-Francorchamps

A scenic view of Spa-Francorchamps

Sam Bloxham / Motorsport Images

Ahogyan arról elsőként a Motorsport.com beszámolt, a 2023-as szezonban szeretné már földrajzi elhelyezkedés szerint csoportosítani a futamokat a Forma-1, illetve arról is írtunk, hogy a foci-vb nem csak az idei szezon végére, de a jövő évi évad kezdetére is hatással lehet.

Most a holland De Telegraaf szállított újabb információkat a 2023-as versenynaptárról: az értesüléseik megerősítik azt, hogy 2005-höz hasonlóan ismét március első hétvégéjén kezdődne majd a szezon – Bahreinben – a későbbi időpontokkal szemben.

Az F1 szeretné elmozdítani júniusról Kanadát, és Miami után, májusra tenni a versenyüket, egyelőre azonban még nem egyértelmű, hogy ez működni fog-e, hiszen kérdéses az is, hogy mi lesz Monacóval, akik eddig ragaszkodtak a májusi időpontjukhoz, most azonban, hogy az F1 komolyan elgondolkozott a legendás futam ejtésén, megváltozhat a hercegség képviselőinek álláspontja is.

Még több F1 hír:

A 2023-as versenynaptárban is debütál egy új verseny, a Las Vegas-i éjszakai utcai futam, talán visszatér Kína, és még kérdéses, hogy már jövőre visszatérhet-e egy 30 éves szünetet követően az azóta átépített Kyalamival Dél-Afrika.

Két európai pályának is lejár majd a szerződése: a De Telegraaf szinte kész tényként közli, hogy az egyébként sem népszerű Paul Ricardon tartott Francia Nagydíjnak nincs maradása, de ennél talán mindenkit jobban elszomorít az, hogy a frissen felújított, tavaly sajnálatos módon botrányos versenynek otthont adó Spa-Francorchampsnak is mennie kell.

Spa egyetlen esélye az lehet a De Telegraaf értesülési szerint, ha nem sikerül megegyeznie az F1-nek Kyalamival, ugyanis akkor reménykedhetnek még egy egyéves szerződéshosszabbításban.

Ilyen egy virtuális kör Silverstone-ban:

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mick Schumacher érzelmes üzenete a pontszerzése után: „Ezt mondtam apának is....”
Következő cikk Ezért lesz az Alfa Romeo egyedi megoldása az FIA célkeresztjében Csou balesetének vizsgálata alatt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország