Újabb pálya kerülhetett fel az F1 tartaléklistájára

Az FIA és az F1 nemrégiben tette közzé a 2021-es szezon előzetes versenynaptárát, amelyben rekordszámú, 23 futam van, ugyanakkor a koronavírus-járvány miatt továbbra is bizonytalan, hány futamot tudnak valóban megrendezni.

Igora Drive, birdseye view

A koronavírus-járvány óriási kihívás elé állította a Forma-1-et 2020-ban, a szezont pedig végül egy európai versenynaptárral sikerült megmenteni, olyan pályákkal, amelyek vagy most mutatkoztak be, vagy hosszú idő után tértek vissza.

Bár Chase Carey azt nyilatkozta, hogy mindenképpen az a céljuk, hogy a 2021-es versenynaptár már „jobban hasonlítson a normálishoz,” az F1-nek is készülnie kell egy B-tervvel, amennyiben ismét nem tudja majd biztonságosan elhagyni Európát.

Ennek megfelelően újabb pálya kapta meg az FIA-tól az 1-es licenszet, amely a Forma-1-es futamrendezés feltétele: a szentpétervári Igora Drive, amelyet ismét nem más, mint Hermann Tilke tervezett, ennek ellenére a pálya inkább a klasszikus aszfaltcsíkokból merít, és talán Mugellóhoz hasonlítható a 2020-as naptárból.

Igora Drive trackmap

Igora Drive trackmap

Fotó készítője: Igora Drive

A hírról az orosz Ren TV számolt be, írja a FormulaPassion, ahol az Orosz Automobil Szövetség elnöke, Viktor Kirjanov is megerősítette a hírt: „A létező legmagasabb, 1-es licensz lehetővé teszi számunkra, hogy bármilyen motorsport kategóriát fogadjunk, ideértve a Forma-1-gyet. Ez jelentősen hozzájárul majd a sport fejlődéséhez az országban.”

Oroszország már így is a Forma-1-es versenynaptár része, a Szocsiban található félvárosi pályával, azonban sem a versenyzők, sem a szurkolók nincsenek elragadtatva a 9 fokos kanyarokkal tűzdelt pályától, azonban még februárban a szocsi verseny promótere, Szergej Vorobjov így nyilatkozott:

„Amikor az Igora Drive is megkapja majd az 1-es licenszt, lehetőségünk lesz majd váltogatni Szocsi, és Szentpétervár között, vagy akár két futamot is rendezni egy évben.”

Érdekes módon még Hermann Tilke is azt nyilatkozta tavaly októberben, hogy az Igora Drive-nak le kéne váltania Szocsit, és az „eddgi egyik legjobb pályájának” nevezte a szentpétervári pályát.

Igora Drive, uphill part with 13th and 14th corners

Igora Drive, uphill part with 13th and 14th corners

Fotó készítője: Igora Drive

Szentpétervár mellett a szintén nem régen elkészült Moscow Raceway pálya is rendelkezik már 1-es licensszel, így papíron akár egy orosz triplázásra is lehetőség van.

Mivel a Vietnámi Nagydíj az utolsó pillanatban esett ki politikai nézeteltérések miatt, egy szabad hely még mindig van a 2021-es naptárban, azonban hiába akar Törökország is ismét az F1-es naptár állandó részese lenni, biztosan nem akarják elvállalni az áprilisi időpontot.

Vural Ak, a pálya igazgatója a Reutersnek úgy nyilatkozott, hogy „nem akarják a Ramadán idejére tenni a versenyt.”

Az Igora Drive esélyeit nagyban javítja, hogy már ott van a MotoGP hivatalos taralékhelyszínei között, a portugál Portimao, és az indonéz Mandalika pályával együtt.

Brawn megvédte a török pályát.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Ricciardo: „Ez a legjobb évem 2016 óta”
Következő cikk Még Stroll legnagyobb kritikusa, Villeneuve is elismerően szólt honfitársáról

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország