BRÉKING

Újabb nagy fordulat a Forma-1-ben! A Red Bull és a Toro Rosso kiszáll, helyettük jön a 3 autós rendszer?

48 óra leforgása alatt igen nagyot változott a helyzet a Red Bullnál, mivel időközben megrekedtek a tárgyalások a Ferrarival.

A GP-live.hu korábban már több alkalommal is beszámolhatott a Red Bull egyre kínosabb helyzetéről, hiszen jelen állás szerint Dietrich Mateschitz két csapatának nincs jövőre erőforrása.

A „bikák” a Renault-val már megállapodtak abban, hogy nem töltik ki a szerződésüket 2016 év végéig, miután megromlott közöttük a kapcsolat, és a Red Bull egyáltalán nem elégedett a francia gyártó munkájával, mely a Lotust vásárolhatja meg, és indíthat ismét saját istállót az F1-ben.

A Red Bull először a Mercedesszel kezdett tárgyalásokat, és eleinte úgy tűnt, hogy a Daimler áldását adja a „házasságra”. Nem sokkal később Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke és részvényese meggyőzte a vezetőséget arról, hogy mindez ne történjen meg, hiszen ezzel veszélybe kerülhet a sikeres F1-es projektjük, miután a Red Bull hatalmas erőforrásokkal rendelkezik ahhoz, hogy ezzel az egységgel újra bajnok legyen.

Christian Hornerék ezt követően a Ferrarival kezdtek el tárgyalni. Az olaszok nagyon pozitívak voltak, legalábbis eleinte… A német Auto Motor und Sport lap beszámolója szerint 48 óra alatt igen sokat változott a helyzet, és a Ferrari immáron ódzkodik attól, hogy motorokat szállítson jövőre a világbajnok csapatnak.

Maurizio Arrivabene csapatfőnök, James Allison technikai főnök és Sebastian Vettel nem érdekelt abban, hogy a riválist erősítsék a Ferrari motorjaival, ami egyúttal ahhoz is vezethet, hogy az év végén a Red Bull és a Toro Rosso is kiszáll.

Dr. Helmut Marko, a Red Bull Motorsport tanácsadója emiatt megkereste Niki Laudát Suzukában és ismét annak a lehetőségéről beszéltek, hogy a Mercedes motorokat biztosíthat a Red Bullnak. Erre minimális az esély, de ez is jól bizonyítja, hogy a Red Bullnál egyfajta pánikhelyzet alakulhatott ki a motorkérdés miatt.

Sergio Marchionne, a Ferrari elnöke nagyon is nyitott volt arra, hogy kisegítsék a Red Bullt, de belső nyomásra változott a helyzet.

Wolff pedig azzal érvelt, hogy 5 évvel ezelőtt egy rendkívül kemény munkát kezdtek meg és egyszerűen nem akarják mindezt veszélyeztetni, miután úgy vélik, hogy a Red Bull akár még bajnok is lehetne a Mercedes motorjaival.

Bernie Ecclestone igencsak feszült a helyzet miatt, mivel nem akar két ilyen erős csapatot elveszíteni az F1-ben. A brit milliárdos pontosan tudja, hogy a Red Bullnak és a Toro Rossónak milyen erős a marketingje, és nem utolsó sorban négy rendkívül tehetséges pilótát foglalkoztat. A hírek szerint a Mercedes nem véletlenül volt keveset látható a kameraképeken az időmérőn Japánban, miután a FOM első embere dühös lett a németekre, amiért azok nem akarnak erőforrásokat adni a Red Bullnak. Talán Bernie hamarosan a Ferrarira is hasonlóan fog nyomást helyezni.

A Red Bull 2020-ig kötelezte el magát az F1 felé, így ha idő előtt kiszáll, 200-300 millió dolláros kártérítést fizethet a Forma-1-nek. A Red Bull ez esetben azzal érvelne, hogy mivel motor nélkül maradt, gyakorlatilag a sport elhagyására készítették őket. De akkor miért nem töltötték ki a szerződésüket a Renault-val? A Red Bull válasza erre az lenne, hogy volt egy kilépési záradék a szerződésükben.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Igyekezzetek, mert telik az idő, de az óra még megvan:)

Posted by www.f1-live.hu on 2015. szeptember 26.

A Red Bull és a Toro Rosso távozása esetén az alternatív terv az lenne, hogy az F1 9 csapattal és 24 autóval folytatná tovább, ami a három versenygépes rendszer bevezetését jelentené bizonyos istállók esetében. Wolff a Mercedestől elmondta, sok fiatal versenyző van a piacon, akik így versenyképes autót kaphatnának, miközben ezzel a 24 autóval egy különösen erős mezőny jöhetne létre. A szakember azonban hozzátette, a prioritásnak annak kellene lennie, hogy a Red Bull az F1-ben maradjon.

A Force Indiától Otmar Szafnauer csapatmenedzser azt mondta, ha kapnak még 25 millió eurót a büdzséhez, akkor azt az összeget fel tudnák használni egy harmadik autó megépítésére.

A 9 csapatból legalább 6 képes lehet arra, hogy 3 autóval versenyezzen. Ez hirtelen azt is jelenthetné, hogy 3 Mercedes, 3 Ferrari és 3 Williams kerülne a rajtrácsra. A Ferrari talán ezek után nem állna dobogóra, miközben a Force India és a Sauber nem szerezne pontokat, ami rendkívül kockázatos lenne a csapatok jövője szempontjából, így ha ezt vesszük alapul, az olaszok egy jól átgondolt döntés végén csak motort adhatnak a Red Bullnak…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Amikor még DRS és ERS nélkül, izomból lehetett előzni Suzukában: Barrichello, Ferrari
Következő cikk A mitikus 130R kanyar Suzukából: F1 1989-2013

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország