Újabb nagy dilemma a McLaren-Hondánál: mikor jön az új motor?

Japánban is érkezhet egy új motor a Honda részéről, de ez rajtbüntetéssel és a rajtrács végével járna Fernando Alonso, valamint Stoffel Vandoorne számára.

A McLaren és a Honda a következő évtől már nem versenyez együtt a Forma-1-ben, de az utolsó futamokon még mindent megtesznek azért, hogy jó eredményeket érjenek el. A legutóbbi hétvégén a csapat Malajziában egy 7. helyet ért el Vandoorne által, ami igencsak biztató volt.

 

Ezen a hétvégén pedig már Suzukában fognak versenyezni, ami a gyors kanyarok miatt feküdhet az autónak. A Honda számára nagyon fontos a japán versenyhétvége, de nem valószínű, hogy egy frissített erőforrást bevetnének a nagydíjon, mivel azzal megpecsételhetnék a sorsukat a rajtbüntetések miatt.

„A Japán Nagydíj a Honda hazai versene, ezért jól akarunk szerepelni Suzukában. Tudjuk, hogy ez milyen fontos verseny a csapat számára. A mérnökök mintegy 30-40%-a japán, így ez egy nagy momentum számunkra az év során.” – mondta Alonso.

„A családok is kint lesznek a futamon, valamint a japán rajongók is sok támogatást fognak jelenteni. Szóval ez a csapatunknak valóban egy nagyon különleges hétvége lesz, és tényleg jól akarunk teljesíteni.”

„Ha lesz egy új specifikációnk, vagy bármilyen fejlesztésünk, akkor azért büntetést fogunk kapni és a mezőny legvégéről rajtolunk el. És ezt nehezen tudnánk kompenzálni, ha az utolsó helyről indulunk, még az extra lóerővel is, miközben megpróbálunk pontokat szerezni? Meglátjuk.”

„Ezt a Honda mérnökei fogják megmondani nekünk először, amikor készen állnak egy olyan evolúcióra, amire ezelőtt még nem. És utána kiderül, hogy mik a lehetőségek.”

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Esemény Japán Nagydíj
Pálya Suzuka
Versenyzők Fernando Alonso
Csapatok McLaren
Cikk típusa Motorsport.com hírek