Újabb kritika a Netflixnek, Norris is kifogásolja a Drive to Survive új évadát

A McLaren pilótája korábban még azon az állásponton volt, hogy a Netflix dokumentum-sorozata jót tesz a Forma-1 népszerűségének, az új évad debütálása után viszont úgy gondolja, a kelleténél többször torzítják el a valóságot.

Lando Norris, McLaren with his girlfriend Luisinha Oliveira

Fotót készítette: LAT Images

Pénteken debütált a Netflix nagysikerű dokumentumfilm-sorozata, a Drive to Survive a negyedik évada, amely a Forma-1 2021-es szezonját dolgozza fel.

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke még az új részek megjelenése előtt arról beszélt, nem tetszik neki az, ahogyan a jó sztori érdekében eltorzítják a valóságot, és pontosan erre hivatkozva nem áll a kamerák elé a világbajnok Max Verstappen sem.

Lando Norris korábban kifejezetten támogatta a szériát, az új évad egyik része viszont Daniel Ricciardo és az ő rivalizálásáról szól, a brit szerint pedig olyan mondatokat adtak a szájába, amelyeket teljesen más kontextusban mondott.

Még több F1 hír:

A Netflix arra hegyezte ki a sztoriját ennek az epizódnak, hogy mennyire nehezen illeszkedett be az ausztrál pilóta a wokingi alakulatba és hogy mennyire megküzdött csapattársával a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon.

Ricciardónak nem sikerült jól az első McLarennél töltött idénye, annak ellenére, hogy megnyerte az Olasz Nagydíjat, rendre kikapott csapattársától, Lando Norris a 22 versenyből 20 alkalommal is pontszerző helyen végzett.

„Megnéztem az első két részét az új Drive to Survive évadnak, továbbra is úgy vélem, jó betekintést nyújt a száguldó cirkusz világába. Ricciardo szemszögéből viszont kellemetlen lehet a rólunk szóló rész és van egy-két megjegyzés ami nem is akkor hangzott el, amikor ábrázolják“ - mondta Norris.

Még több F1 hír:

„Van egy felvétel, ahol Daniel és én egymás mellett haladunk a Bahreini Nagydíjon az egyes kanyarban. Akkor még csak közel sem voltunk egymáshoz, de a sorozatban azt állítom, hogy ellökött. Ez a hangfelvétel például egy másik futamról származik“ - magyarázta a brit.

„Van néhány ilyen dolog a sorozatban, amely túlságosan dramatizálja a történéseket és a sztori érdekében módosítja a valóságot, amivel nem értek egyet. Összességében viszont még mindig úgy gondolom, jót tesz a Forma-1-nek és a rajongóknak is.“

„Mindaddig, amíg nem viszik túlzásba a dolgot, nem írják át teljesen a történetet, és nem állítanak be úgy egy versenyzőt, hogy olyan dolgokat tett, ami igazából nem történt meg, addig támogatom a Drive to Survive-ot“ - tette hozzá Norris.

Horner: hiba volt meggyőzni Laudát, hogy vigye a Mercedeshez Hamiltont

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Magnussent aggasztja a Haas megbízhatósága, de érzi a potenciált az autóban
Következő cikk Szafnauer: a katolikus egyháznak is csak egy pápája van

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország