Újabb korlátozások és tiltások a Forma-1-ben!

Újabb korlátozások és tiltások a Forma-1-ben!

Az FIA a mai párizsi ülésén több szabályt is pontosított a Forma-1-ben a jövőre nézve.

Íme a lista:

Szigorúbbá tették a pilótafülkékre és a biztonsági berendezésre vonatkozó követelményeket a tesztelések során, kezdve a versenyző fejének pozíciójától, vonatkozóan többek között a fej-és oldaltámlára is. Ezzel megvédik a versenyzőt a komolyabb becsapódástól.

A sportszabályzat szerint a pálya határait be kell tartani, és a versenyzőknek mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy mindig a pályán maradjanak, és hogy indokolható ok nélkül ne hagyják el a pályát. A büntetéseket az alapján szablyák ki, hogy a pilóta ezzel előnyt nyert-e.

A WMSC elfogadta a Forma-1-es Bizottság javaslatát az erőforrás, illetve a váltó cseréjekor kiszabható büntetéseket illetően: ezek a büntetések az időmérő előtt kiszabhatóak, a használat idejétől függően. Az időmérő után végrehajtott cserék esetében az a versenyző élvez előnyt, akinek a csapata előbb jelezte a változtatást.

Ha egy versenyző miatt meg kell szakítani a rajtprocedúrát – még akkor is, ha még egy felvezető körre el tud menni – a bokszutcából lesz kénytelen rajtolni. Ugyanezt a rajtprocedúrát kell alkalmazni a futam félbeszakítását követően, vonatkozóan a bokszutcában helyet foglalt versenyzőkre.

A WMSC egyértelművé tette a szélcsatornára és a CFD-re vonatkozó szabályokat.

2017-től tilos lesz az autók orrára onboard kamerát tenni.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING