BRÉKING

Újabb korlátozás a Forma-1-ben: Csak egy sisakfestést használhatnak a versenyzők a szezonban

A Forma-1-ben szereplő vezetőknek jól meg kell gondolniuk azt, hogy milyen festéssel kezdik meg a szezont, mivel az új szabályok szerint az idény alatt már nem változtathatnak rajta.

A hírről a megbízható és általában jól értesült brit Autosport számolt be. Ezzel egy újabb komoly szabályváltozásról beszélhetünk, hiszen a korábbi években rendre megszokhattuk, hogy a pilóták időről időre változtatnak valamit a sisakfestésükön az aktuális szezon ideje alatt.

Ennek a legfeltűnőbb képviselője Sebastian Vettel volt, aki a pályafutása ideje alatt már mintegy 60 különböző sisakfestéssel versenyzett a Forma-1-ben.

Ennek most azonban vége, miután a csapatok, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és Bernie Ecclestone megállapodtak abban, hogy a szezon ideje alatt csak egy sisakfestéssel versenyezhetnek a pilóták, ezzel is erősítvén a Forma-1 marketingjét, felismerhetőségét.

Kiváló példa lehet erre Ayrton Senna legendás sárga színű sisakja, ami a mai napig a Forma-1 egyik ikonikus szimbóluma.

http://youtu.be/HALwQEwkQZU?t=26m35s

Tavaly például az állandó rajtszámokat vezették be a sportban, ami szintén a nagyobb változtatások között szerepelt.

A végső jóváhagyás az új szabályt illetően az FIA Motorsport Világtanácsától fog megérkezni, de ez már csak puszta formalitás. A Forma-1 vezetői most abban bíznak, hogy így a rajongók könnyebben azonosítani tudják majd a versenyzőket a pályán és a televízióban.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));
Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hivatalos: A Mercedes tehetsége a Force Indiával tesztel Barcelonában
Következő cikk És egy nyomós érv, hogy miért lehet jó a „sisakfestés tilalma”: Ayrton Senna

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország