Újabb képeken a borzalmas és visszataszító halo a Forma-1-ben

Újabb képeken a borzalmas és visszataszító halo a Forma-1-ben

Rengeteg rajongó szólalt fel a megoldás ellen, mellyel egy igencsak torz Forma-1-et kaphatunk jövőre.

A GP-live.hu már több alkalommal is beszámolhatott a halo rendszerről, mely a versenyző fejét hivatott megvédeni. Sokan eddig nem igazán vették komolyan a megoldást, de miután azt egy éles teszten is pályára küldték, kicsit változott a helyzet…

Míg Nico Rosberg megtapsolta a Mercedes által kifejlesztett rendszert, addig Lewis Hamilton a kezébe temette az arcát és könyörgött, hogy még véletlenül se vezessék be azt. Nicolas Hülkenberg hasonlóan nyilatkozott a Force Indiától.

Sőt, Jules Bianchi édesapja sem támogatta a halót, mely elmondása szerint nem sok mindent oldana meg, miközben még rettentően rondán is mutat.

Ez egyelőre csak egy tesztelem, ami sokat változhat a végleges verzióig, de valószínűleg akkor sem lesz sokkal szebb. Emiatt lehet majd inkább érdekesebb és esztétikusabb a Red Bull által fejlesztett megoldás, ami a következő hónapban debütálhat az osztrák világbajnok korábbi autóján.

Addig is, néhány kép a halóról…

Dppi_00216011_343

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Kimi Raikkonen
Cikk típusa BRÉKING