Újabb jelentkező Räikkönen helyére: Valsecchi debütálna a Lotusszal

Davide Valsecchi nagyon reméli, hogy jól jöhet ki abból, ha Kimi Räikkönen átigazol a Ferrarihoz. Az olasz GP2-bajnok szerint „bármi lehetséges”.

A GP2 Asia Series és a GP2 tavalyi bajnoka úgy véli, az eredmények mellette szólnak, és a Lotusszal eltöltött tanulóév is segítségére lehet abban, hogy megszerezze a csapat egyik ülését, amennyiben üresedés lesz Enstone-ban. Jelentkező van bőven, miután Grosjean maradna, Hülkenberg pedig érkezne, ha a finn bajnok átigazol.

„Bármi lehetséges. Ha úgy alakul, az biztos, hogy lennék az utódja. Remek lenne”- mondta a 26 éves versenyző a SporMediaset-nek. „Egyszerűen csak abban bízok, hogy így vagy úgy, de állandó versenyző leszek…”

„Szerencsés vagyok, mivel az eredmények mellettem szólnak: megtettem a kötelességem versenyzőként, most pedig a megfelelő lehetőségre van szükségem. Be akarom bizonyítani, hogy ezen a szinten is megállom a helyem, fontos dolgokat akarok csinálni. Mindig is a győzelemre hajtok. Bíznak bennem a Lotusnál”- folytatta a versenyző. „Természetesen mindig nyitott szemmel kell járnod. Nem könnyű a dolgom, mivel van pár olyan csapat, akik büdzsét követelnek meg a versenyzőktől”- mondta Valsecchi, aki a következő olasz lehetne a mezőnyben Trulli után.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING