Újabb "idegesítő" problémát fedezett fel a Ferrari Bahreinben

A Ferrari Forma-1-es tesztpilótája és nagykövete, Marc Gene szerint a csapatnak ki kell vizsgálnia az „idegesítő” pattogást, ami főleg Carlos Sainzot érintette a Bahreini Nagydíjon.

Carlos Sainz, Ferrari SF-23

Glenn Dunbar / Motorsport Images

A 2023-as Forma-1-es szezon előtt a szabályokba való beavatkozással küszöbölték ki a tavalyi évben felmerülő delfinezés problémáját, a padlólemezeket kellett megemelni. Ennek ellenére voltak autók, melyek pattogtak, például Carlos Sainzé:

„Nem az a delfinezés volt, amit tavaly láttunk, de pattogott az autója, így igaz. Kicsit idegesítő volt, nyilván ez eléggé idegesíti a pilótát, szóval erre is rá fogunk nézni” – mondta a csapat tesztpilótája, Marc Gené az F1 Nation podcastnak.

A pattogás mellett a Ferrarinak a gumikopással is meggyűlt a baja Bahreinben, Gené szerint pedig ez nem tükrözte azt, amit a szezon előtti teszten láttak: „Számunkra egy dobogós hely nagyon jó eredmény lett volna. Sajnos ma nem jött össze, de előtte nagyon jó érzésünk volt. Pár ponton még a lágyakon is, amiket a leggyengébbnek tartottunk, Charles nagyon erős volt.”

„Aztán feltettük a keményeket, amiktől azt vártuk, hogy jobbak lesznek, és nem voltunk sehol. Amit az előszezoni teszteken láttunk a gumik terén, azt a versenyen nem. A dobogót céloztuk meg és szerintem Charles meg is szerezte volna, nem simán, de a tempója meglett volna hozzá, szóval nagy csalódás volt, hogy ő és Carlos is lemaradt róla.”

Mindeközben arról kezdtek el keringeni pletykák, hogy a Ferrariból további kulcsemberek távozhatnak...

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A márka maradásáért fog kampányolni a Honda nyugdíjba vonuló F1-es főnöke
Következő cikk Évek óta ez a probléma jelenti a Williams legnagyobb gyengepontját

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország