Újabb gondok Miamiban: súlyos halláskárosodást okozhat az F1?

A Miami Nagydíj sorsa továbbra is erősen kérdéses a Forma-1-ben, és a szervezők újabb komolyabb problémákkal szembesültek, amik miatt egyelőre nem lehet bejelenteni a versenyhétvégét.

Miami track rendering

Miami track rendering

Hard Rock Stadium

Legutóbb a Miami Nagydíj kapcsán arról írtunk, hogy a sport megállapodást kötött a Hard Rock Stadionnal, mely a versenyhétvége rendezője lenne. Ez azonban közvetlen még nem jelenti azt, hogy az utcai pálya be is mutatkozhat a királykategóriában, hiszen több jóváhagyás is hiányzik ehhez, amit még mindig nem kaptak meg az érdekelt felek.

Még több F1 hír:

Most pedig újabb problémákkal kellett szembesülniük a szervezőknek. Ahogy az várható volt, a helyiek ellenzik a versenyt, és ennek hangot is adtak a megyei biztosok testületének nyilvános ülésén a Miami-Dade Városházán kedden. Decemberben emiatt új nyilvános meghallgatásra lesz szükség, hogy a terveket jóváhagyhassák 2021-re.

Az új F1-es pályát közutak és a stadion parkolójának felhasználásával tervezik megépíteni, ami a Miami Dolphins NFL csapatának otthona. Maga a pálya, amit eredetileg a kikötő mellett terveztek volna kialakítani, 15 mérföldre fekszik Miami központjától. Ettől független egy F1-es hétvége az egész várost leterhelhetné, és sokan tartanak a közlekedési káosztól és a zajtól.

 

Fotó készítője: Motorsport.com

A terv megvalósításához két fő pont hiányzik. Az egyik a zajszennyezés, a másik pedig az útzárak. A tiltakozók ismét a korábbi elemzésekkel álltak elő, melyek szerint az F1 káros hatással lehet a fülre, és emellett a levegőt is szennyezné a sport. A hivatalos nyilatkozat szerint a Miami Gardens lakosságának többsége nem akarja az F1-et az érintett területen látni, és a városi tanács is ellenzi a tervet. Ez pedig súlyos probléma, és nem biztos, hogy lesz rá megoldás, hiszen már elég régóta ugyanazokba a falakba ütköznek a Liberty Mediánál.

A esemény ellen fellépő ellenzéki csoport azt állítja, nem szabad beengedniük a városba a nagydíjat, és azt, hogy a Liberty Media elkészítse a terveit, miközben mindenféle hamis nyilatkozatokat készíthetnek arról, hogy hogyan lehetne enyhíteni a nagyon súlyos egészségkárosodásokat és az esetleges tartós hallásvesztést, különösen a gyermekek számára. Még a megye saját tanulmánya is igazolja a nagyon súlyos hatásokat.

Az ellenzék hangsúlyozta, az F1 talán hozna embereket Miamiba, de az ott élő emberek azok, akik számítanak, és ezt néha elfelejtik. „Vannak emberek, akik a sarkon élnek, és ott vannak az iskolák is. Nem ellenezzük a stadionban zajló eseményeket, de nem minden esemény azonos. Nem támogatjuk a Forma-1-et, és ez nem egy olyan hely, ahol az emberekre mérgező eseményeket dobhatunk.”

 

Korábban sokkal nagyobb támogatást kapott a potenciális Miami Nagydíj a bizottság részéről, de azóta újrabeszélték a helyzetet, és a helyiek ragaszkodnak ahhoz, hogy nem lehet meggyőzni őket. Az ülésen a Liberty Media mellett Emerson Fittipaldi, a legendás F1-es világbajnok is ott volt, aki ugyancsak az esemény megrendezésre mellett próbált érvelni, de úgy tűnik, hogy nem jártak sikerrel. Ugyanakkor a Miami-Dade polgármestere, Carlos Gimenez, aki az esemény támogatója volt, azt a következtetést vonta le, hogy az F1 egy fantasztikus esemény lenne náluk, és remélhetőleg azt meg is tudják valósítani.


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így kezelték a mexikói ritka levegőt az F1-es csapatok
Következő cikk Hamilton 7 másodperccel volt lassabb a Verstappen-incidens miatt Mexikóban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország