Újabb globális partnert jelentett be a Forma-1
A Forma-1 bejelentette, hogy a Lenovo is a globális partnerük lesz, így a techcég a 2025-ös szezontól kezdve két verseny névadó szponzora is lesz.
George Russell, Mercedes F1 W15
Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images
A korábban az F1 hivatalos partnereként tevékenykedő Lenovo szintet lépett és a sportág legnagyobb támogatói közé lépett az Aramco, a Heineken, a Qatar Airways és az American Express mellett. A megállapodás részeként a Lenovo alá tartozó Motorola lesz a Forma-1 okostelefon-ellátója, valamint a Lenovo fogja „biztosítani az F1-nek a legkorszerűbb technológiai eszközöket, megoldásokat és szolgáltatásokat a futamok rendezéséhez mind a pályákon, mind a központban.”
„Örülök, hogy a Lenovo a Forma-1 globális partnere lesz. Mióta beszálltunk a sportba, a Lenovo kreativitása és szenvedélye a technológia és innováció iránt támogatta az F1 ambícióit, hogy egyre több, életben egyszer átélhető pillanatot generáljunk a szurkolóknak” – mondta az F1 elnöke Stefano Domenicali a bejelentéskor.
„A mai nap egy új fejezet nyílik egy partnerségben, mely csak növekedni és erősödni fog. Várom már, hogy folytassuk a közös munkát a Lenovóval és közös elköteleződésünket a precízió, innováció és fenntarthatóság felé arra fordítsuk, hogy biztosítsuk, az F1 marad a világ technológiailag legfejlettebb sportja az eljövendő években.”
Az F1 és a Lenovo együttműködése a technológia olyan területeire is eljut majd, mint a mesterséges intelligencia, a virtuális valóság, valamint az egyre nagyobb fenntarthatóság. A Lenovo elnök-vezérigazgatója, Jang Juancsing elmondta:
„Izgatottak vagyunk, amiért partnerségünket a következő szintre emelhetjük és a Formula 1 globális partnere lehetünk. Együtt nem csak a technológia és a motorsport jövőjét alakítjuk, de azt is biztosítjuk, hogy ez a határokat feszegető technológiai fejlődés mindenkinek hasznot hozzon, felejthetetlen élményeket okozva, bárhol is legyen az ember a világon.”
Mivel a Forma-1 népszerűsége annyira megugrott, minden szektorból sorban állnak a potenciális szponzorok és partnerek. Szerdán a Santandert jelentette be a sorozat új hivatalos partnereként, akik a sportág egyesült államokbeli népszerűségét akarják kihasználni. Az ő jelenlegi megállapodásuk a Ferrarival év végén lejár, ekkor csatlakoznak a Forma-1 saját támogatóihoz.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.