Újabb fordulat: veszélybe került a Török Nagydíj

Nagy-Britannia kormányának döntése értelmében Törökország „piros” országnak minősül koronavírus-kockázat szempontból. A szigorúbb biztonsági ellenőrzések miatt az F1 így mérlegeli annak a lehetőségét, hogy meg lehet-e rendezni a Török Nagydíjat.

Istanbul Park

Formula 1

Azok a személyek, akik egy piros zónás országból térnek vissza, kötelesek 10 napot eltölteni egy, a helyi szervek által kijelölt hotelben. Törökország május 12-től kerül a szigorú besorolásba, míg a verseny június 13-án kerülne megrendezésre.

Bár a profi sportokban részt vevőkre kedvezőbb elbírálás vonatkozik karantén szempontjából, a piros zónás országok esetén nem lehetne eltekinteni a karanténtól. Az F1-ben a hét brit csapat mellett az FIA személyzetét is komolyan érintené a kötelező karantén.

Még több F1 hír:

A Portugál Nagydíjat sokáig szintén piros országnak minősült, ez azonban néhány héttel a verseny előtt megváltozott.

A kormány bejelentésével kapcsolatban az F1 szóvivője így nyilatkozott: „Tisztában vagyunk a Törökországot érintő korlátozások bevezetésével. Jelenleg kiértékeljük a helyzetet, és néhány nap múlva további információkkal szolgálunk.”

 

Az F1 mellett a labdarúgás világát is érinti az új szabályozás: május 29-én két angol csapat, a Chelsea és a Manchester City Törökországban vívná meg a Bajnokok Ligája döntőjét.

A csapatoknak logisztikai szempontból az okoz gondot, hogy Törökország után vissza kellene térniük a gyárakba, hogy felkészüljenek az egymás után megrendezésre kerülő francia és osztrák versenyekre.

A lehetséges megoldások között egyelőre egy újabb paul ricardi verseny, valamint a franciaországi futam egy héttel történő előrehozatalával egy második ausztriai futam megrendezése merült fel.

Sebastian Vettel egyre jobban érzi magát az Aston Martinban

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff: a Red Bull „lottónyeremény mennyiségű pénzt kínált” az embereinknek
Következő cikk Ezekkel a frissítésekkel érkezett a McLaren Barcelonába

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország