BRÉKING

Újabb fordulat: a Red Bullok a boxutcából rajtolnak, mivel első szárnyat kellett cserélniük

A Red Bull Racing versenyzői mégsem a rajtrács végéről, hanem a boxutcából fognak rajtolni, miután le kellett cserélni az első szárnyakat. Ezzel parc fermé szabályt sértettek, változott a két RB10 specifikációja.

Tegnap este érkezett a hír, hogy a két Red Bull nem tesz eleget a 3.15-ös szabálypontnak, de az FIA lehetővé teszi számukra, hogy a rajtrács végéről kezdjék a futamot, annak ellenére, hogy kizárták őket az időmérőről. A döntés már akkor is furcsa volt, mert tudni lehetett, hogy nem maradhat fent a vitatott elem a gépeken.

Ma délelőtt jött az újabb fejlemény: Vettel és Ricciardo is a pitből rajtol, köszönhetően a szárnycserének. A csapatfőnök próbált azzal érvelni, hogy hasonló specifikációjú elem került fel, de ezt nem fogadták el a stewardok. A Red Bull most már úgy állít a gépeken, "ahogy csak akar", tehát rámehetnek egy végsebességre kihegyezett autóra, hogy felzárkózzanak.

Az AMUS arról számolt be, hogy a hétvége folyamán nem csak a Red Bullt vizsgálták a szárnyak miatt.

Az FIA mai közleménye megállapítja, hogy "a csapat a Technikai Delegátus jóváhagyásával hajtotta végre a munkálatokat, de a kicserélt alkatrészek különböznek azoktól, amiket eredetileg használtak".

Ricciardo az ötödik, Vettel a hatodik rajthelyet vesztette el, került a rajtrács végére, majd a boxba.

További részletek hamarosan...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rejtett szerkezet a Red Bull első szárnyain: a Williams is "meghajolt", őket még pénteken vizsgálták
Következő cikk Alonso ideges: „Ki ez a Caterham-ban?”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország