Újabb fontos mérföldkövet ért el a fejlesztésben a Ferrari, ennyit nyerhettek

A Motorsport.com értesülései szerint a Ferrari 2024-es Forma-1-es autójával elérte a minimális súlyhatárt, ami optimizmusra adhat okot Maranellóban.

Charles Leclerc, Ferrari SF-23, Carlos Sainz, Ferrari SF-23

A Motorsport.com olasz kiadása számolt be először róla, hogy a Ferrari a ground effect-korszakban először sikeresen érte el a 798 kg-os minimális súlyhatárt, összehasonlításképpen, a tavalyi SF-23-as hat kilóval nehezebb volt.

Enrico Cardile műszaki igazgatónak sikerült a csapat egyik legnagyobb célját elérnie azzal, hogy a téli fejlesztéssel sikerült még könnyebbé tennie a 676-os kódnévre hallgató modellt, kollégáink információi szerint a karosszérián, a szűkített váltón és az akkumulátoron is sikerült spórolni.

A jelentés szerint ez a fejlesztés nagyjából másfél tizedmásodpercet jelent köridő tekintetében az olyan lendületes pályákon, mint a barcelonai, az alapján, hogy korábbi becslések alapján tíz kilós túlsúly három tizedet adott hozzá.

A könnyebb autó a gumikkal is kíméletesebb lehet, ami szintén a Ferrari egy célja volt. A csapatnál amúgy csendes önbizalommal várják a 2024-es idényt, bár a riport hozzáteszi, hogy „senki sem mer összehasonlításokat végezni a 676-os és az SF-23-as között”, még úgy sem, hogy a szélcsatornás és szimulátoros adatok alapján jogosan álmodoznának.

A csapat új autója már átment a törésteszten, míg a Red Bull először elbukta a sajátját, bár annak oka, hogy egy szélsőséges orrkúp-dizájnt használtak. A jelenleg 676-os néven ismert modell bemutatására február 13-án kerül majd sor Fioranóban.

A McLaren mindeközben már be is mutatta, milyen lesz az új autó festése, itt nézhetitek meg.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLaren "komoly" lépéseket vár Red Bull-AlphaTauri ügyben
Következő cikk A McLaren szerint hiába udvarol a Red Bull Norrisnak

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország