Jelentés a szabadedzésről
Forma-1 Szingapúri Nagydíj

Újabb Ferrari 1-2 Szingapúrban, szenvednek a Red Bullok!

Az FP1 után az FP2-n is a két Ferrari végzett az élen Szingapúrban, míg a Red Bull pilótái nem voltak elégedettek a kocsival, és Perez a hetedik, Verstappen a nyolcadik lett, körülbelül 7 tizedes lemaradással.

Carlos Sainz, Ferrari SF-23

Miután az első szabadedzésen a két Ferrari végzett elöl, magyar idő szerint 15, helyi idő szerint 21 órakor folytatódott az F1-es program a második szabadedzéssel. Az FP1 egyik legérdekesebb jelenete az volt, amikor Verstappen és mérnöke viccelődni kezdett egy gyíkon.

A második edzés legelején ismét a Ferrari párosa ugrott előre: Sainz 3,5 tizeddel vezetett Leclerc előtt a közepes keveréken, őket Stroll és Hamilton követte. Albon számára viszont nem indult jól az FP2: a rádióban jelentette, hogy elment az erő és motorproblémára gyanakodott – vissza is jött a bokszba.

Az edzés negyedéhez közeledve Alonso jött be a két Ferrari közé, míg a másik Aston Martinnal Stroll koccant a falnak a 15-ös kanyarnál, de mivel nem volt erős a becsapódás, folytatni tudta.

Verstappen nem volt elégedett a kocsi egyensúlyával, a 13-as kanyarnál nagyot csúszott, miközben a Williams sem lehetett boldog: Albon kiszállt a kocsijából és már nem is ült vissza az FP2 alatt.

A következő percek nyugodtan teltek, a legtöbb versenyző a bokszban volt, majd újra elkezdett kiszállingózni a pályára a mezőny, és ekkor már a piros oldalfalú abroncsokat nyúzták, így jöttek a lila szektorok.

A vörös autók voltak a leggyorsabbak ebben a periódusban: Sainz 1:32.1-et futott, Leclerc 18 ezredes lemaradással követte, mögöttük Russell, Alonso, Hamilton, Norris és a két Red Bull következett.

Még több F1 hír:

Perez nagyon nem volt elégedett: a rádióban azt mondta, hogy minden féktávnál úgy érzi, hogy össze fogja törni az autót, és több pilóta is hasonlóan érezhetett, mivel számos alkalommal milliméterek választották el a kocsikat a faltól.

Az utolsó 15 perchez közeledve már mindenki teljesített legalább egy gyors kört a lágy gumikon – az egyetlen kivétel Albon volt, aki a technikai probléma miatt nem tudott kimenni a pályára, összesen 5 körig jutott.

Az utolsó percekben már a hosszú etapokra koncentráltak a csapatok, így az állás már nem változott. Norris és Magnussen a lágy gumik strapabíróságát tesztelte, a többiek a közepes vagy a kemény abroncsokon mentek.

Így tehát Sainz végzett az élen, őt Leclerc, Russell, Alonso, Hamilton, Norris, Perez, Verstappen, Magnussen és Bottas követte, míg az utolsó másodpercekben még Ocon ért hozzá a falhoz, de ez csak egy "kis érintés" volt - a francia a 13. lett az FP2-n.

A Forma-1-es program holnap 11:30-kor folytatódik a harmadik szabadedzéssel, az időmérő edzés pedig 15 órától veszi majd kezdetét.

 
 
       
Driver Info
 
 
 
   
Helyezés Versenyző # Autó Motor Kör Idő Intervallum km/ó
1 Spain C. Sainz Jr. Ferrari 55 Ferrari Ferrari 26 1'32.120   197.859
2 Monaco C. Leclerc Ferrari 16 Ferrari Ferrari 27 +0.018 0.018 197.820
3 United Kingdom G. Russell Mercedes 63 Mercedes Mercedes 25 +0.235 0.217 197.355

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Szingapúri Nagydíj - 2. szabadedzés (LIVE)
Következő cikk Wolff: A Marko-féle megszólalásoknak nincs helye a Forma-1-ben!

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország