Újabb büntetés Mexikóban, Russell sem úszta meg

Miután a második szabadedzés nagy részét csak a bokszfalról nézte végig George Russell autójának meghibásodása miatt, később kiderült, hogy kénytelen lesz öt hellyel hátrébbról indulni majd vasárnap, mert váltót kell cserélni nála.

George Russell, Williams FW43B

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Russell a pénteket még egy sokat futott váltóval kezdte meg, de mivel azzal problémája volt az első edzés során, ezért a csapat kicserélte azt a versenyen bevetni kívánt egységre. Később azonban ez is meghibásodott, így a brit értékes pályaidőt veszített.

A csapat ezek után hamar felismerte, hogy már nem lesz visszaút, kénytelen lesznek újabb cserét végrehajtani, ez azonban már rajtbüntetést fog maga után vonni. Russell tehát azok után lesz kénytelen megint hátrébb sorolni, hogy legutóbb az Amerikai Nagydíjat is a mezőny végéről kezdte motorcsere miatt.

Még több F1 hír:

„Furcsa módon ma több váltóproblémával is találkoztunk, és emiatt egy új váltót kell beszerelnünk, ami hátrasorolást eredményez. Nem ideális, de vasárnap osztják a pontokat. Az FP1 ettől függetlenül erős volt” – mondta Russell a helyzetről.

„Az autót jónak éreztem, megtaláltam a ritmust, és erősek voltak a hosszú etapjaink. Ez utóbbi pedig kritikus lesz, mert a nagy tengerszint feletti magasság miatt szenvedni fogunk a hűtéssel, a fékekkel és az erőforrással. Ha ezeket kezelni tudjuk, akkor jól alakulhat a verseny.”

A Williams vezető teljesítménymérnöke, Dave Robson elmagyarázta, hogy Russell két problémája eltérő volt egymástól, és a második edzésen Nicholas Latifi is kevesebbet ment, mert attól féltek, hogy nála is előjönnek a gondok.

 

„Voltak ma gondjaink, amelyek nehezítették a dolgunkat, főleg az FP2-n. Az első gyakorlás végén találtunk egy hibát George váltójában, ezért kicseréltük azt a versenyen használni kívántra. Sajnos viszont ez is meghibásodott az első menet során. Ennek okán Nicholas is kevesebbet körözött, amíg kiderítettük, hogy mi állt a háttérben.”

Robson ennek ellenére szintén optimista a csapat várható eredményei kapcsán. „Az autó úgy viselkedik, ahogy vártuk, az alacsony leszorítóerő dominál, ezért a gumikezelés nehéz lesz. Ennek ellenére sikerült hasznos köröket futnunk, és bízunk benne, hogy mindent kihozhatunk az autóból a következő napokban.”

„George-nak persze van mit behoznia a második edzés kihagyása után, de mivel az autó egész jól működik, korábbról pedig már ismeri a pályát, ezért nem lesz ezzel túl nagy gond.”

Kína meghosszabbította F1-es szerződését

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Problémák a Ferrarinál: Leclerc nem zárta ki, hogy a motor hibásodott meg
Következő cikk A Honda elégedett, mind a négy autójukkal a TOP10-ben zártak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország