Újabb botrányos szereplésen van túl a Williams - Russell kiesett, Latifi az utolsó helyen

A Williams az Azeri Nagydíjon is nullázott, a csapat pedig ezzel az utolsó helyen áll a konstruktőri bajnokságban. Russell a sebességváltó meghibásodása miatt esett ki, Latifi pedig végül képtelen volt elmozdulni az utolsó helyről.

George Russell, Williams

George Russell, Williams

Glenn Dunbar / Motorsport Images

Talán nem túlzás azt állítani, hogy az idei szezon még a korábbiaknál is nehezebben indul a Williams számára, hiszen túl vannak néhány autótörésen a korábbi futamokról, ráadásul az Azeri Nagydíj sem hozta meg számukra a várt áttörést.

„Sajnos volt némi problémánk a sebességváltóval, amely arra kényszerített engem, hogy az újraindítás előtt kiálljak. Úton voltam a rajtrácsra, aztán elment az erő” – magyarázta Russell, aki a probléma miatt nem tudta befejezni a vasárnapi futamot.

„Ez alapvetően frusztráló, mivel olyan sokat vártunk arra az utolsó két körre. Ennek nem így kellett volna lennie, de ilyen a versenyzés világa néha. Jó versenyem volt előtte. Az autó rendben volt, sok magabiztosságot adott nekem. Szóval határozottan vannak pozitívumok, amelyekkel el tudom menni a hétvégéről.”

Még több F1 hír:

George Russell csapattársa, Nicholas Latifi ugyan be tudta fejezni a futamon, azonban a teljesítménye csupán az utolsó helyre volt elég, így a Williams ismét egy gyenge hétvégét tudhat a háta mögött.

„Ez egy egész magányos verseny volt” – kezdte az értékelését Latifi. „A piros zászló előtt ez egy egész biztató verseny volt az egykiállásos stratégiával, és én azt tettem, amit tennem kellett, hogy menedzseljem a gumikat.”

„A végén az eredmény nem jött, és kár érte, mert úgy éreztem, hogy egész hétvégén jól vezettem. Operatív szempontból van néhány dolog, amiben okosabbnak kell lennünk” – zárta le a gondolatait Latifi.

Toto Wolff szerint a Mercedes jelenlegi teljesítménye elfogadhatatlan

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Brawn: Vettel újjászületett, Perez visszafizeti a Red Bull bizalmát
Következő cikk Videó: így lőtt ki Alonso a piros zászlót követő újraindítás során Bakuban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország