Új videóval jelentkezett az F1 22 – megcsodálhatjuk Miamit!

A valóságban ugyan már csak pár napot kell arra várjunk, hogy az F1 mezőnye birtokba vegye az aszfaltcsíkot, a hivatalos F1-es játékban ez már megtörtént, így most mi is egy rövid videó erejéig megcsodálhatjuk, milyen lesz Miami az idei kiadásban.

F1 22 Miami

A Forma–1 teljes erőbedobással készül története első Miami Nagydíjára, amely minden bizonnyal szenzációs lesz majd. Ennek megfelelően nem is meglepetés, hogy a most már EA égisze alatt készülő új játékban is megmutatták nekünk, milyen lesz a Miami International Autodrome.

Azt már tudjuk, hogy az F1 22 névre keresztelt játék július 1-jén lesz elérhető világszerte, így tehát addig mindenképpen ki kell valahogy bírnia azoknak, akik már most rávetnék magukat az idei kalandra, és kipróbálnák, hogyan muzsikálnak a virtuális autók.

Maga az előzetes egyébként kiválóan sikerült, és remekül hozza Miami és a vadonatúj aszfaltcsík hangulatát, miközben úgy tűnik, a látványra sem lehet majd panasz. Emellett pedig az is kiderült, mely pilóták fognak szerepelni a játék borítóján.

Még több F1 hír:

Charles Leclerc büszkén tette közzé a közösségi felületein, hogy ő is helyet kapott az idei borítón, mellé pedig Lando Norris és George Russell került. Na de hol van akkor Max Verstappen és Lewis Hamilton, kérdezhetnénk.

A helyzet az, hogy az említett három fiatal pilóta a Standard Editionön lesz majd látható, miközben lesz egy Champions Edition, azaz bajnoki kiadás is, melyen viszont Verstappen, Hamilton, Fernando Alonso és Sebastian Vettel, vagyis a mezőny jelenlegi bajnokai kaptak helyet.

 
 

Ezek tehát a legfrissebb újdonságok az idei F1-es játék kapcsán, amely remélhetőleg minden eddiginél jobban sikerül majd.

Ezért is lesz fontos az Audinak az F1-es szereplés

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rosberg: Hamilton szenvedélyesen utál kikapni a csapattársától
Következő cikk Verstappen nem hagyta ki a ziccert, ilyen lesz a sisakja Miamiban!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország