Új ügyvezető igazgatója van a Williamsnek

A Williams Forma-1-es csapata új ügyvezető igazgatót nevezett ki, ezzel folytatva az átszervezési munkálatokat, amellyel el szeretnének mozdulni a bajnokság utolsó helyéről.

Frederic Brousseau, Williams Chief Operating Officer

A 2022-es új aerodinamikai szabályokhoz való gyenge alkalmazkodás miatt a Williams nem tudta tartani a lépést a mezőnnyel, nyolc ponttal lettek utolsók. Emiatt a vezérigazgató-csapatfőnök Jost Capitónak két év után távoznia kellett és követte őt a műszaki igazgató szerepét betöltő, szintén a Volkswagentől érkezett Francois-Xavier Demaison is.

A műszaki részlegről elment az aerodinamikai részleget irányító David Wheater is, aki 2014 óta volt a csapatnál. A műszaki igazgató helye továbbra is üres, egyelőre a főtervező Dave Worner látja el ezt a helyet.

Minden bizonnyal ideiglenesen, ugyanis az új csapatfőnök, James Vowles elsődleges célja most ennek az űrnek a betöltése, miközben a csapat tulajdonosa, a Dorilton Capital kinevezte ügyvezető igazgatónak Frederic Brousseaut, aki áprilisban áll majd munkába.

Brousseau 26 évet töltött el a repülőgép-gyártó iparban, 1997-ben még gyári munkásként csatlakozott a sugárhajtóműveket gyártó Pratt & Whitney-hez. Innen felküzdötte magát a menedzsmentbe, 2022. áprilisában a cég ügyvivő alelnöke lett, akinek a beszállítói láncokat is felügyelnie kellett.

Matthew Savage, a Williams Racing igazgatóságának elnöke így nyilatkozott: „Nagyon izgatottan üdvözöljük Fredericet, az energikus és tapasztalt vezetőt, aki segíthet a Williams Racing átalakításában.”

„Karrierjét a gyártósor mellett kezdte, legutóbbi szerepében azonban globális repülőgép-gyártói műveleteket felügyelt, köztük számos üzem működtetését, melyekben több mint tízezer alkalmazott dolgozik. Úgy gondolom, rengeteget tud hozzátenni a Williams Racing utazásához.”

Brousseau hozzátette: „Nincs jobb érzés, mint új útra kelni és az ember álmának valóra váltásáért dolgozni. Izgalmas szezonkezdet áll mögöttünk és várom, hogy egy ekkora Forma-1-es örökséggel rendelkező csapathoz csatlakozzak. Már égek a tettvágytól, hogy megépíthessem a szervezet jövőjét, a Williams Racing minden dolgozójával karöltve.”

A Ferrarinál mindeközben igen hajmeresztő pletykák keltek szárnyra.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Russell: Megismételjük a 2022-es szezont, fejlődni fogunk!
Következő cikk Ő lehet az új főnök a Ferrari aerodinamikai részlegén az olasz sajtó szerint

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország