Új tartalékpilótával erősített az Alpine!

Az autóbemutatót követően az Alpine csapata egy közleményben jelentette be, hogy az idei szezonban az AlphaTauritól távozó Danyiil Kvjat lesz a tartalékpilótájuk.

Daniil Kvyat, Alpine F1 Team Reserve Driver

Fotót készítette: Alpine

Danyiil Kvjat 2014 és a 2017 között volt a Forma-1-es mezőny tagja, a 2018-as évet a Ferrari tesztpilótájaként töltötte, majd 2019-ben visszatérhetett a pályára a Toro Rossóval, ahol 2020-ban is versenyezhetett – ekkor már AlphaTauri néven.

Viszont az orosz pilóta szerződését nem hosszabbították meg, így 2021-re F1-es ülés nélkül maradt a „Torpedó”, aki háromszor állhatott dobogóra a formulaautózás királykategóriájában. Azonban így sem kerül messze az F1-től: az Alpine harmadik számú versenyzője lesz.

Ez a francia istálló által közzétett közleményből derül ki, tehát ha Fernando Alonso vagy Esteban Ocon valamilyen okból kifolyólag nem tudna rajthoz állni, akkor Kvjat ülhetne be a spanyol vagy a francia versenyző helyére.

Még több hír:

A közleményből az is kiderül, hogy az utóbbi két évet a Forma-2-ben töltő Csou Kuan-jü (angolszász átírással: Guanyu Zhou) lesz az Alpine idei tesztpilótája – a kínai már tavaly is többször kipróbálhatta a Renault 2018-as autóját.

„Nagyon boldogok vagyunk amiatt, hogy Danyiil csatlakozik hozzánk, hiszen a járványhelyzetben nagyon fontos, hogy legyen egy erős tartalékpilótánk, Danyiil pedig bizonyította, hogy egy gyors és megbízható versenyző, még a nehéz körülmények között is.”

„Bár még csak 26 éves, de már háromszor dobogóra állhatott az F1-ben, és örülünk, hogy ha szükséges, akkor ő is növelheti a pontjaink számát. Tehát rendkívül boldogok vagyunk, amiért a csapatunk tagjává vált” – mondta az Alpine vezérigazgatója, Laurent Rossi.

„Max kinyír mindenkit, Perez is tudja, hogy esélye sem lesz…”

 

A Toyota Gazoo Racing 2021-ben egy hiperautóval áll rajthoz a WEC-ben, amelyről nemrég rántották le a leplet.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Íme Alonso és Ocon 2021-es kocsija, az Alpine A521! (galéria)
Következő cikk A Mercedes nem fog más versenyzővel „flörtölni” Hamiltonék előtt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország