Új sárga zászlós szabályt vezethet be az F1

Az FIA már akár Austinban is kipróbálhatja a gyakorlatban az egyik új szabálytervezetét, amelynek értelmében eltörölnék azokat a köridőket a szabadedzések és az időmérők alatt, amelyeket dupla sárga zászló alatt futnak a versenyzők.

Új sárga zászlós szabályt vezethet be az F1

A szabály jelenlegi megfogalmazása szerint amikor a pálya olyan részéhez érnek a versenyzők, ahol a fokozott veszélyt jelentő dupla sárga zászlót lengetik, annyira kell lelassítaniuk, hogy azzal végül ne állíthassanak fel „kompetitív” köridőket.

Az F1-ben oly gyakran feltűnő különleges körülmények azonban könnyen ellentmondásos helyzeteket alakíthatnak ki, ahogyan az történt a Török Nagydíj szombati időmérőjén Fernando Alonsóval is.

A Q1 elején a legelső mért köre alatt dupla sárga zászlót intettek be az 1. kanyarban, ahol le is lassított a spanyol, azonban a körét így is „rendes” tempóval fejezte be.

A büntetést végül megúszta, miután a következő mért köre már több, mint 3,5 másodperccel gyorsabb volt, azonban a bosszús riválisok szerint Alonso így is értékelhető köridőt futott, amely különösen akkor lett volna nagy fegyvertény, ha az esőzés valóban rosszabbra fordult volna a Q1 alatt.

Még több F1 hír:

A versenybírók erre a feltevésre azt a választ adták, hogy miután száraz maradt a pálya az időmérő alatt, az az idő végül nem játszott nagy szerepet az időmérő eredményének kialakításában.

Azonban egy, a csapatokkal folytatott vasárnapi megbeszélés után a Motorsport.com értesülései szerint az FIA, és az F1 versenyigazgatója, Michael Masi kész módosítani a kérdéses szabályon, és a pályaelhagyásokhoz hasonlóan a dupla sárga zászlós fázis alatti köridőket automatikusan eltörölhetik.

„Majd meglátjuk, mit csinálunk Austinban” – mondta Masi a vasárnapi sajtótájékoztatóján a Motorsport.com kérdésére, hogy mikor vezethetik be ezt a rendszert.

„A pályaelhagyásokkal kapcsolatban már bevezettük, és megvizsgáljuk majd, hogy milyen területeken működhet még, hogy elkerüljük a nem várt negatív következményeket.”

„A felszínen úgy tűnik, jó megoldás lehet, de ki kell veséznünk rendesen. A héten egyébként is lesz egy megbeszélésünk a sportszabályzattal kapcsolatban, erről is fogunk egyeztetni” – mondta Masi, aki azt is elismerte, hogy „igen nagy valószínűséggel” már két hét múlva, az Amerikai Nagydíj szabadedzésein kipróbálhatják azt, működik-e a változtatás.

megosztás
hozzászólás
Marko aggódik a Mercedes fölénye miatt: Mintha nyitott DRS-sel mentek volna
Előző cikk

Marko aggódik a Mercedes fölénye miatt: Mintha nyitott DRS-sel mentek volna

Következő cikk

A Red Bull meglepőnek találja a Mercedes motorjának fejlődését

A Red Bull meglepőnek találja a Mercedes motorjának fejlődését
Hozzászólások betöltése