Új robotokat próbált ki az F1 Barcelonában, hogy beteg szurkolók is megtapasztalhassák a paddock hangulatát

Új, kerekeken guruló robotokat próbált ki a Forma-1 a barcelonai paddockban, amelyeken keresztül olyan szurkolók beszélhetnek az F1-es pilótákkal és egyéb csapattagokkal, akiknek erre egyébként egészségügyi problémák miatt nem lenne lehetőségük.

Pierre Gasly, AlphaTauri with a F1 paddock robot

Fotót készítette: Megan White

A Forma-1 munkatársai már csütörtökön is dolgoztak egy pár kerekeken guruló, képernyővel és kamerával ellátott roboton.

A robotokat a francia Awabot cég készítette az F1 számára, akik olyan csapatokkal is együtt dolgoznak, mint a PSG vagy az FC Barcelona, valamint a technológia már bemutatkozott az FIA évzáró gálaeseményén is 2021-ben.

A jelenlegi tesztidőszakban négy olyan szurkoló próbálhatta ki a robotokat, akik állandó felügyeletet igénylő orvosi ellátásban részesülnek.

Még több F1 hír:

Az egyik szurkoló mind a 4 végtagjára lebénult egy autóbalesetet követően, azonban AI-technológia segítségével a barcelonai robotot a szemmozgásával is irányítani tudja. Az egyik másik robotot egy kisfiú, aki palliatív ellátásban részesül, de a robot segítségével megtapasztalhatta, milyen egy F1-es paddockban sétálni.

Az Awobot egyik nagykövete a Barcelona és a francia válogatott egykori futballistája, Eric Abidal, aki személyesen felügyelte a projektet a barcelonai tesztidőszaka alatt, a cég pedig szorosan együttműködik Abidal saját jótékonysági szervezetével is, amely rákkal küzdő fiatalok életét támogatja.

Steiner fejlesztésekkel a Haas pole-ban lenne...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „Kétszer is közel volt a Ferrari Hamilton szerződtetéséhez”
Következő cikk Megvan az idei első motorcserés büntetés – Alonso a mezőny végén

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország