Új információk az F1 2020 My Team módjáról
Lee Mather, a Codemasters Forma-1-es játékának menedzsere új információkat közölt a várva várt My Team módról, amelyben a játékos elkészítheti a mezőnyben a saját csapatát.

„Ez olyasmi, amin már 2010 óta gondolkoztunk” – nyilatkozta a sajtó képviselőinek Mather. „A korai időszakban még arra fókuszáltunk, hogy a lehető legpontosabban leszimuláljunk egy Forma-1-es szezont, ami hatalmas kihívás volt, miután a nulláról indultunk. Hosszú utat tettünk meg, mire eljutottunk ide.”
A My Team mód nem váltja ki teljesen a sima karriermódot, amit megismertünk az előző F1-es játékokból. Az autó megszokott fejlesztése mellett már az infrastruktúrát is mi kezeljük, mi igazoljuk a csapattársunkat is.
A Formula 2 mezőnyének meghonosításával pedig elbúcsúzunk Lucas Weber, és Devon Butler karaktereitől is, akik az F1 2019-ben a riválisaink voltak.
„Nem akartunk őket behozni a My Team-be, mert meg akartuk hagyni azt a falat a valóság, és a fikció között, ami az F1 2019-ben volt. Egy ponton még visszatérhetnek majd, nagyon népszerűek voltak. Természetesen „a hős és főgonosz” karaktereket hoztuk velük létre, és kár lenne veszni hagyni őket.”
„Arra számítunk, hogy nem csak a Forma-1-es pilóták fejlődnek majd a My Team módban, de az F2-ből is érkeznek majd pilóták. Minden olyan lehetőség, ami a játékos előtt adott, az az AI számára is, és sok módja van annak, hogy magadat, és a csapattársadat is fejleszd.”
„Az egyik terület, amelyet a My Team átvesz a korábbi karriermódokból, az természetesen az autó fejlesztése, most az My Teamben még részletesebben fejlesztheted a különböző részlegeket, amelyek hatással vannak a fejlesztésekre is.”
„A részelegek között van, ami a médiával foglalkozik, van ami a „hagyományos” edzésekere, és itt választhatsz, hogy a csapattársadat hova küldöd. Küldheted különböző edzésprogramokra, amelyek az ő statjait is fejlesztik.”
„Azt is kiválaszthatod, hogy például a pilóta az edzéseken, vagy az időmérőn legyen hatékonyabb. Ha hatékonyabb lesz az edzésen, azzal több pontot generálnak a fejlesztésekhez, amit el tudsz költeni az autóra.”

F1 2020 Hanoi track
Fotó készítője: Codemasters
Mather azt is elárulta, hogy egyes pilóták bizonyos képességei összefüggésbe vannak azzal a csapattal, amelynek vezetnek: „Lehet, hogy Lando Norris még mindig a McLarennél marad majd, és a McLaren olyan perkeket fejlesztett nála, amelyek ideiglenes pluszt adnak neki, amíg a csapatnál van. Ha leigazolod, akkor ezek elveszhetnek, de te is választhatsz majd különböző bónuszokat neki.”
Lewis Hamilton, és a toppilóták leigazolása pedig sokkal nehezebb lesz, és nem lesz elég hozzá összegyűjteni a fizetését.
„Lehet, hogy összegyűjtöttem az összes pénzt Lewisra, de közben meg elhanyagoltam bizonyos részlegeket. Lehet, hogy azt fogja mondani, hogy oké, megvan a pénz, de csak 1-es szintű a szélcsatornád, ami nem elég jó ahhoz, hogy nekem bajnokesélyes autót adjál.”
Az F1 2020 július 10-én kerül majd a boltok polcaira.
Ajánlott videó:
Hamilton az F1 után a szórakoztatóiparban folytatja?
Norris szeret a Hungaroringen vezetni, akciódús versenyekre számít
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.